Renault: A Red Bull nem gyári csapatunk

F1

2015. augusztus 6. csütörtök, 08:15

Szerző: Strommer Benjamin

Pedig év elején még azt hangoztatták, hogy szorosabbra fűzik az F1-ben való együttműködést – a franciák sportigazgatója szerint azonban a Red Bull a saját részéről nem tett lépéseket.

Mivel a Renault-nak a Mercedesszel és Ferrarival ellentétben saját csapata nincs a Formula-1-ben – ami megváltozhat a jövőben –, a Red Bullra tekinthetünk afféle első számú, tényleges gyári csapatként, ahogyan a Honda esetében a McLaren tölti be ezt a pozíciót. Tavaly év végén ráadásul közölték is, hogy az eddigieknél szorosabbra fűzik a kapcsolatot, amely a nyilvánosság előtt folyó adok-kapok alapján úgy tűnik, nem valósult meg. A nyilatkozatharc folytatódik, a Renault ugyanis kijelentette, pontosan ez történt.

„Egy dolog kijelenteni, hogy a Red Bull a csapatunk, a gyári Renault-csapat, de egy másik dolog valóra váltani” – mondta Cyril Abiteboul, a Renault Sport ügyvezetője az ESPN-nek. „Kinyilvánították, hogy szeretnék, de bizonyos okból kifolyólag, melyek talán nem csupán rajtuk múlnak, nem sikerült a kijelentéseket cselekedetté változtatni.”

Abiteboul az egyik fő problémának azt nevezte meg, hogy a Ferraritól és Mercedestől eltérően két külön költségvetéssel dolgoznak, így nem csupán erőforrásokat átcsoportosítani lehetetlen egyik részlegről a másikra, de előzetes stratégiai terv elkészítése sem kivitelezhető. „Amikor fegyverkezési verseny folyik a motortechnológia terén, a hajtásláncba fektetett pénz pedig jobban megtérül, mint ami az első szárnyba megy, akkor felül kell bírálnod a teljes gazdasági nézőpontot.”

Mindez újabb jel, amely a Renault és Red Bull sokat pletykált szakítására utalhat. Abiteboul azonban sietve kihangsúlyozta, az elmondottak nem vonják maguk után azt, hogy a kapcsolatnak szükséges lenne véget vetni. „Óriási elvesztegetett lehetőség lenne” – mondta, megemlítve a múltbéli sikereket. Hozzátette azonban, kénytelenek lesznek külön utakat járni, ha a Renault megtépázott hírnevét és a korábbi dicsőséget nem sikerül visszanyerni.

Forrás: www.formula.hu – RSS