Az utóbbi időszak pletykái szerint a Red Bull idei fölényének az oka az lenne, hogy a csapat az RB9-es versenyautóján valamilyen a motorvezérlés, vagy a KERS révén működtetett kipörgésgátló rendszert használna. Ricardo Penteado szerint azonban teljesen kizárt az, hogy a Red bull csalna.
„Minden átment az FIA ellenőrzésein” – nyilatkozta aPenteado a brazil O Estado de S.Paulo újságnak. „Az elektronikai kontroll egységet az FIA szállítja, így biztosítva azt, hogy az összes elektronikai program megfeleljen a szabályoknak. Egyszerűen így őrültség lenne bármit is csinálni, ami illegális lenne. Ezzel elvesztenéd a szavahihetőségedet, a csapatodat pedig kizárnák.”
A szintén Renault motorokat használó Williams egyik mérnöke, aki annak idején a csapatnál még Adrian Newey-val is dolgozott szintén úgy véli, hogy nem csalással tettek tetemes előnyre a Red Bullnál. „Én jól ismerem a tervezőjüket, (Neweyt)” – nyilatkozta a lapnak a nevének elhallgatását kérő szakember. „Neki mindig volt egy csapata, akik az egyes területeken részletesen tanulmányozták a szabályokat, annak érdekében, hogy előnyre tegyenek szert, bármiből, ami egy kis plusz sebességet jelent. Úgy gondolom, hogy most is ezt láthatjuk.”

A technikai kérdésekkel foglalkozó újságíró, Giorgio Piola is úgy véli, hogy a Red Bull sikerének a titka egyszerűen az, hogy a csapat egy magasabb fokozatba váltott a szezon második felére. „Newey autója Spában mutatkozott be, amikor elkezdődött a győzelmi sorozat és ez az autó nagyon különbözött az előzőtől. A szárnyak a padlólemez, ahogyan a kipufogó gázokat használják, mind, mind a Pirelli új abroncsainak a használata köré épült. A Pirelli abroncsai pedig nagyon különböznek a korábban használt változattól, miközben a többi csapat csak finom kiigazításokat végzet az autóikon.”
A cikk olvasása a formula.hu weboldalon.




