Rendkívüli bajnokavatás a NASCAR-ban

USA

2015. november 23. hétfő, 08:43

A NASCAR Sprint Cup homesteadi szezonzáróján azt a Kyle Busch-t avatták első alkalommal bajnokká, aki a szabályok értelmében nem is nyerhetett volna, hiszen a szezon jelentős részét kihagyta sérülés miatt.

A sorozat szabályai szerint csak azok a versenyzők juthatnak be a bajnoki címért folyó kieséses hajrába, akik a szezon addigi 26 futamának mindegyikén rajthoz álltak. A Busch testvérek fiatalabbik tagja azonban ezt nem mondhatta el magáról, hiszen az évad első hétvégéjén, Daytonában lábsérülést szerzett egy balesetben, amikor a NASCAR másodosztályában, az Xfinity Seriesben vendégeskedett.

12289500_10153462335013801_3996631228790107842_n

Busch így az első 11 versenyt kihagyta, és csak a májusi charlotte-i fordulóra jött rendbe. Ám mivel a sorozat egyik élversenyzőjéről van szó és rajta kívül álló okokból nem tudott eddig eljutni a rajtrácsra, a szervezők engedményeket tettek számára: ha az alapszakasz majdnem felének kihagyása ellenére képes lesz a tabella első 30 helyezettje között végezni és legalább egy versenyt nyerni a 26., richmondi fordulóig, akkor ő is továbbjut a Chase szakaszba és harcolhat a bajnoki címért. Ő pedig eleget is tett ennek a kritériumnak, és nyáron öt hétvége alatt négy győzelmet is szerzett, igazolva, hogy formája már sérülése ellenére is a régi.

A 10 futamból álló Chase-be a tavalyi szabályváltozások után a tabella addigi 16 legjobbja – illetve futamgyőztese – jut be, és noha a versenyek továbbra is a teljes mezőny részvételével zajlanak, ez a tizenhat személy különcsatát vív egymással az év végi elsőségért. Három futamonként a négy legkevesebb pontot szerző kiesik a bajnoki küzdelemből, és a szezonzáró homesteadi versenyre négyen maradnak, ahol az a pilóta válik bajnokká, aki közülük a legelőkelőbb helyen végez.

12240150_10153462334388801_3067044576652189154_n

Az utolsó futamra Busch mellett a címvédő Kevin Harvick, a meglepetésember Martin Treux Jr. és a visszavonulása előtti utolsó versenyére készülő négyszeres bajnok, Jeff Gordon érkezett esélyesként, ami előrevetítette, hogy bárki is kerüli ki végső győztesként, sikerének biztosan lesz valami különlegessége.

Az oválpályás versenyen aztán hamar két részre oszlott ez a négyes társaság, hiszen míg Busch és Harvick az élen küzdöttek, addig Gordon és Treux Jr. végig hátrébb, a 10. hely környékén tanyáztak és nehezükre is esett a feljebbzárkózás.

Egy sárga zászlós szakasz után hétkörös sprint maradt hátra a leintésig, ezt az újraindítást pedig Busch kapta el a legjobban: megelőzte az élen álló Brad Keseloskit, és mire ez a nyomában loholó Harvicknak is sikerült, addigra Busch már jelentősebb előnyre tett szert, és végül 1,5 másodperccel előbb érte el a célvonalat, mint közvetlen riválisa. Gordon végül 6. lett, így a bajnokság harmadik helyezettjeként zárta hosszú, 1993 óta tartó élvonalbeli pályafutását a NASCAR-ban, míg az alternatív taktikákkal hiába próbálkozó Treux Jr.-t a 12. helyen rangsorolták.

12239708_10153462336133801_431567994917924517_n

Kyle Busch-t ezzel viszontagságos szezonja után először koronázták bajnokká, de sikere biztosan nem lesz mentes a kritikáktól, hiszen olyan versenyző kezébe került a trófea, aki a szezon majdnem egyharmadától távol maradt.

Forrás: www.formula.hu – RSS