Retro – A ralizás sokoldalú istene

Retro

2016. február 26. péntek, 12:20

Születésnapját ünnepli Sebastien Loeb, aki a rali-világbajnokságon szerzett sikereivel vált halhatatlanná. Emellett számos más műfajban kipróbálta magát: Le Mans-ban, a WTCC-ben, ralikrosszban, és még az F1-be is belekóstolt. Egy nem mindennapi pályafutás képekben.

 Sebastien Loeb 1974. február 26-án született az elzászi Haguenauban. Köztudott, hogy a sport eredetileg a tornászást jelentett számára, ötször lett elzászi bajnok, egyszer Franciaország keleti bajnokságát is megnyerte. Egy ideig villanyszerelőként dolgozott, és már ekkor ismertté vált száguldozásairól.

Meglehetősen későn, 21 évesen kezdett versenyezni, 1999-ben győzött a francia Citroen Saxo Trophyban, és ebben az évben indult először a WRC-ben is, a spanyol, francia és olasz fordulókon. Navigátora már ekkor Daniel Elena volt.

Loeb 2001-ben a junior világbajnokságon szerepelt, és mind az öt futamot megnyerte, amelyen részt vett, magabiztosan elhódítva a JWRC címét. A Sanremo Rali erejéig felléptették a WRC-be, a Citroen gyári csapatába, a nagyok között pedig rögtön második helyet ért el, 116 dobogója közül az elsőt.

Első győzelmére sem kellett sokat várnia. Miután 2002-ben a gyári csapat állandó tagjává vált (igaz, nem volt ott minden versenyen), a szezont első hellyel indította a Monte-Carlo Ralin, ám szabálytalan kerékcsere miatt megfosztották az eredménytől. Németországban aztán végre meg is tarthatta az elsőséget. Ami Monte-Carlót illeti, a neves versenyen később hétszer állt a dobogó tetejére.

Miután előző évben második lett Petter Solberg mögött, 2004-ben magabiztosan bajnoki címet szerzett a norvég pilóta előtt. Összesen hat versenyt nyert meg, köztük első nem északi versenyzőként a Svéd Ralit.

Elképesztő menetelés indult az első bajnoki címtől fogva, néha szorosabb, néha egészen lehengerlő év végi sikerekkel. Győzelmek számában a legfölényesebb 2008-as éve volt, 15-ből 11 ralit ő nyert meg.

Megszakítás nélkül kilencedik bajnoki címét nyerte 2012-ben, és ez is egy fölényes siker volt, 13-ból 9 győzelemmel, 67 pontos előnnyel. Egyben utolsó teljes WRC-szezonja is ez maradt – azóta öt világbajnoki ralin bukkant fel, melyekből kettőt megnyert.

Loeb figyelmét a pályaversenyzés felé fordította, 2014-ben debütált a WTCC-ben, ahol első évében harmadik lett a Citroennel. Összesen két szezont húzott le a túraautó-világbajnokságon, ezalatt hat futamgyőzelmet gyűjtve.

Számos más kategóriában is kipróbálta magát: emlékezhetünk különleges győzelmére a híres Pikes Peak-i hegyi versenyen, a WRC és WTCC között lehúzott egy szezont a FIA GT szériában, többször indult a Porsche Supercupban. Kevesebben tudják, de még ralikrossz-győzelme is van: ezt 2012-ben az amerikai Global Rallycross bajnokságba is beleszámító X Games-en szerezte. Talán a legnagyobb nem ralis siker mégis Le Mans-hoz köthető: 2006-ban a Pescarolo Sport autójával, Franck Montagny és Eric Helary társaként lett második.

Ezek után nem meglepő, hogy Sebastien Loeb a Formula-1-hez is közel került, több alkalommal tesztelte a királykategória autóit. 2007 decemberében a Renault-t, 2008-ban pedig a Red Bullt próbálta ki, utóbbit hivatalos teszt keretében, 17 versenyző közül 8. helyezést ért el. A következő évben Sebastien Bourdais Toro Rossós ülésével is kapcsolatba hozták, de mint tudjuk, ebből nem lett valóság.

Legújabb kihívása a Dakar Rali, immár a Citroen helyett egy új gyártó, a Peugeot színeiben. A 2016-os versenyen Loeb újoncként négy szakaszt megnyert, és eleinte vezette az összetettet, végül 9. helyen zárt. Nem kételkedünk benne, hogy a jövőben itt is nagy eredmények várhatnak rá.

Forrás: www.formula.hu – RSS