Retro – A sokoldalú versenyzők mintaképe

Retro

2016. január 1. péntek, 14:17

1945-ben újév napján született az a belga pilóta, aki a Formula-1-ben nyolc futamgyőzelemig jutott, de igazán híressé hat Le Mans-i elsősége tette, emellett egy ízben a Dakar Ralit is megnyerte.

Jacky Ickx a második világháború utolsó évének első napján látta meg a napvilágot. Az édesapja, Jacques motoros újságíró volt, ennek ellenére a kis Jacky egy ideig nem mutatott túl nagy érdeklődést a technikai sportok irányába. A belga pilóta először motorkerékpárokkal versenyzett, méghozzá nem is rosszul, hiszen három Eb-címet is nyert az 50 köbcentisek között, ám hamar az autóversenyzés világában találta magát. 1966-ban megnyerte a spái 24 órás viadalt, ez pedig felkeltette a Formula-1-es csapatfőnök Ken Tyrrell figyelmét is.

Ickx_Francia

Ickx F1-es bemutatkozására az 1966-os Német Nagydíjon került sor, ám egy elsőkörös baleset miatt idejekorán feladni kényszerült a viadalt. A 21 éves versenyző John Taylorral ütközött, aki később bele is halt égési sérüléseibe. Érdekesség, hogy Ickx később is érintett volt egy tragédiában: 1985-ben, Spában épp őt készült megelőzni Stefan Bellof, amikor az Eau Rouge-ban összeért a két autó, a fiatal német tehetség pedig egy órával később elhunyt.

Visszatérve azonban Ickx pályafutásának korai szakaszára: Jacky legközelebb egy évvel később tűnt fel a száguldó cirkuszban, ugyancsak Tyrrell istállójában, ám állandó ülést csak 1968-tól kapott – azonban nem kisebb alakulat csapott le rá, mint a Ferrari! Nem is kellett sokáig várni az igazi áttörésre: a Francia Nagydíjon megszerezte első F1-es győzelmét. A futamon végig hevesen zuhogott az eső, s amint későbbi pályafutása is alátámasztotta, Ickx kifejezetten kedvelte az ilyen körülményeket. A szezont végül a negyedik pozícióban zárta, majd 1969-ben ezüstérmes lett a Brabham színeiben, mielőtt 1970-re visszatért a Ferrarihoz.

Jacky_Ickx_Ferrari

Ickx ebben az évben is sokáig a második helyen állt, ám Monzában meghalt a listavezető Jochen Rindt. Egyedül a belgának volt matematikai esélye arra, hogy elvegye az osztráktól az összetettbeli elsőséget, ám ez végül nem sikerült neki, így ismét másodikként végzett, Rindt pedig a sportág eddigi – és remélhetőleg utolsó – posztumusz világbajnoka lett.

A következő esztendőket is a maranellóiaknál töltötte, akikkel további győzelmeket szerzett: Formula-1-es karrierje során összesen nyolc elsőséget gyűjtött. 1974-től aztán a Lotusnál versenyzett két évig, majd az 1976-os idényt Frank Williams alakulatában kezdte, ám ekkor már korántsem tudott olyan eredményeket elérni, mint korábban.

Jacky_Ickx_Martini

Persze ez csak a Formula-1-re volt igaz, hiszen Ickx nem csak a száguldó cirkusz versenyein mérette meg magát, hanem rendre rajthoz állt a legendás Le Mans-i 24 órás viadalon. Igazán híressé és elismertté az ott elért eredményei tették a belga versenyzőt: nem kevesebb, mint hat alkalommal (1969, 1975, 1976, 1977, 1981, 1982) diadalmaskodott a világ egyik legnagyobb autóversenyének tartott eseményen, amely a nemrég visszavonult Tom Kristensen sikersorozatáig rekordnak számított. Ennél is félelmetesebb adat talán, hogy amikor célba ért, egyetlen alkalommal szorult ki az első kettőből!

Ickx_Dakar

Jacky az F1 és a hosszútávú versenyzés mellett is talált még magának kihívást: 1981-től kezdve rendszeres résztvevője volt a világ legismertebb tereprali-versenyének, a Dakar Ralinak. „Természetesen” itt sem kerülte el a siker: 1983-ban a Mercedesszel megnyerte a patinás viadalt. Ickx 1992-ig minden évben elindult az afrikai versenyen, de még 2000-ben, azaz 55 évesen is ott volt az indulók között egy Mitsubishi volánjánál!

Ickx sokoldalúságához pedig már csak egy újabb adalék, hogy az 1984-es Monacói Nagydíjon versenyigazgatóként tevékenykedett, ahol a heves eső miatt piros zászlóval leintette a futamot. Ezzel még nem is lett volna baj, ám a piros mellett a kockás zászlót is belengette, így már nem is volt lehetőség újraindítani a versenyt: sokan azzal vádolták meg, hogy szándékosan szakította meg a körözést, látva, hogy az ifjú Ayrton Senna nagy tempóban közeledik Alain Prost. Mivel azonban a pilóták csak fél pontokat kaptak, a francia közvetve épp emiatt bukta el fél egységgel a vb-címet Niki Laudával szemben…

Forrás: www.formula.hu – RSS