Retro – Akit a Loch Ness-i szörny ölt meg

Retro

2015. december 2. szerda, 15:15

Szerző: Gellérfi Gergő

Ma 116 évvel ezelőtt született az egyetlen autóversenyző, akinek haláláért a Loch Ness-i szörnyet tették felelőssé – szőrmekereskedéstől a fantasztikus világcsúcsokon át a végzetes kísérletig.

John Cobb nem tartozik a hőskor legismertebb autóversenyzői közé, s valószínűleg mi sem emlékeznénk meg róla, ha nem rendkívüli körülmények közt veszíti életét. Pedig pilótának sem volt utolsó az 1899. december 2-án született brit, aki szőrmekereskedésből tett szert vagyonra.

Cobb a sebesség megszállottja volt, hogy mást ne mondjunk, az övé a legendás Brooklands versenypálya örökös rekordja, melyet egy 24 ezer köbcentis Napier-Railtonnal állított fel 1935-ben. Néhány évvel később már az abszolút sebességi rekord következett: 1938-ban ő lett az első ember, aki túllépte a 350 mérföldes sebességet, majd egy évvel később a 600 kilométer per órát is megközelítette, s ezzel újabb világcsúcsot állított fel.

A második világháborúban a brit légierő kötelékében harcolt, sőt a Target for Tonight című propagandafilmben szerepelt. A békekötés után visszatért a rekorddöntéshez, s 1947. szeptember 16-án Bonneville-ben 634 kilométer per órával újabb, 16 éven át élő rekordot állított fel.

Négy keréken tehát összesen negyedszázadon át ő volt a világ leggyorsabb embere, ám Cobb nem elégedett meg ennyivel, s ötven felett is új kihívásokat keresve azt tűzte ki célul maga elé, hogy a vízi rekord is az övé lesz. 1952-ben sugárhajtású Crusaderével a 200 mérföldes, azaz óránkénti 320 kilométeres sebességet szerette volna elérni, hogy szárazon és vízen is ő legyen a világ leggyorsabb embere.

johncobb

A rekorddöntés helyszínéül a skóciai Loch Nesst választották, s az első kísérletre szeptember 23-án került sor. Az eredmény elmaradt a várttól, s hat napot kellett várni arra, hogy ismét megpróbálhassa elérni a 200 mérföld per órás átlagsebességet. Az első menet végén, amikor a hajó már túllépte a célul kitűzött sebességet, egy hullám megdobta a Crusadert, mely felpattant, majd a víznek csapódott, s hiába mentették ki azonnal a vízből, Cobb életét vesztette.

A tragédiát okozó hullámot nem sikerült egyértelműen megmagyarázni, s a helyszín alapot adott a találgatásokra a Nessie-hívők számára. Tim Dinsdale, aki minden idők egyik leghíresebb felvételét készítette a Loch Ness-i szörnyről, néhány évvel később azt állította, hogy a John Cobbot „Nessie ölte meg”. Dinsdale szerint ugyanis ez az egyetlen magyarázat arra, ami azon a végzetes napon történt…

Forrás: www.formula.hu – RSS