Retro – Alonso győzelemmel kezd a Ferrarinál

Retro

2016. március 14. hétfő, 15:53

Nagy változások vártak a F1-re a 2010-es szezonban, amelynek nyitányát kivételesen nem Melbourne-ben, hanem Bahreinben rendezték. A meghosszabbított pályán a maranellói gárda kettős sikert aratott.

Megváltozott pontrendszer, jelentős átigazolások, visszatérő legenda, három újonc csapat – röviden talán így lehet összefoglalni, milyen változásokon ment keresztül a Formula-1 a 2010-es idényt megelőzően. Ez volt az első év, amikor a győztes már nem tíz, hanem a radikálisan átalakított szisztéma értelmében huszonöt pontot tehetett zsebre.

retro_2010_mezőny

A gazdasági válságra hivatkozva kiszálló Toyota és BMW helyére a mezőny feldúsítása érdekében három új istálló is érkezett: a Lotus – amely nem azonos a most gyári Renault-vá alakuló istállóval, hanem a pár éve megszűnt Caterhamnek felelt meg –, az azóta eltűnt Hispania, valamint a ma már Manorként, korábban pedig Marussiaként működő Virgin.

retro_2010_start

A pilótafelállások terén is komoly mozgolódások voltak. A legnagyobb szenzációt természetesen Michael Schumacher három év kihagyás utáni visszatérése jelentette: a hétszeres világbajnok azonban immáron nem a Ferrarit, hanem a Mercedest erősítette. Mellé Nico Rosberget igazolta le a 2009-ben még Brawn néven futó alakulat, míg a Ferrarinál ekkor debütált a raliba távozó Kimi Raikkönen helyén a Renault-tól érkező Fernando Alonso, a McLaren pedig hosszú idő után ismét két világbajnokot indított, miután Lewis Hamilton mellé leszerződtette Jenson Buttont.

retro_2010_startután

A legnagyobb esélyeseknek azonban nem a fenti istállók, hanem a már az előző szezonban is összetettbeli ezüstérmet szerző Red Bull számított, amit a szezonnyitó Bahreini Nagydíj – amelyre kivételesen egy tíz kanyarral megtoldott verziójú vonalvezetésen került sor – időmérő edzésén be is bizonyítottak. Sebastian Vettel ugyanis elorozta a pole-t a Ferrari párosa elől – igaz, Mark Webber csupán a hatodik helyre tudta kvalifikálni magát, miután Hamilton és Rosberg is befért még az ausztrál elé.

retro_vettel_alonso

Webbernek aztán a vasárnapi futam startjánál sem volt szerencséje: a motorja azonnal füstöt kezdett el eregetni, amelynek köszönhetően Robert Kubica és Adrian Sutil is megpörgött, így a lengyel és a német is a mezőny végére esett vissza. Vettel azonban tartotta vezető helyét az Alonso, Massa páros előtt – egészen nagyjából a táv kétharmadáig. A később a vb-címet szoros küzdelemben bezsebelő német autójában ugyanis szintén meghibásodott az erőforrás, amelynek következtében jelentősen visszalassult, így néhány kanyaron belül mindkét ferraris elautózott mellette.

retro_ferrarik_vettel

Alonso és Massa első két helyét ezután már nem fenyegette semmi, ezzel pedig a Scuderia máig utolsó előtti kettős győzelmét érte el: ezt követően csak a csapatutasításukról elhíresült hockenheimi viadalon futottak be az első két pozícióban. Nem mellesleg Alonso olyan tettet hajtott végre, amely csak keveseknek sikerült, nevezetesen rögtön első nagydíját megnyerte, amelyen a maranellóiak színében állt rajthoz – igaz, Kimi Raikkönen is hasonlóan debütált náluk három évvel korábban.

retro_alonso_győz

Vettelnek végül meg kellett elégednie a negyedik hellyel, miután a futam végén még Hamilton is elment mellette. Rosberg lett az ötödik, négy másodperccel előbb célba érve, mint a mezőnybe eléggé beleszürkülő Schumacher. Button végzett a hetedik, Webber pedig a nyolcadik pozícióban, míg az új pontrendszer értelmében a mögöttük befutó Vitantonio Liuzzi és Rubens Barrichello szintén gazdagodott két, illetve egy világbajnoki egységgel.

Forrás: www.formula.hu – RSS