Retro
2016. július 15. péntek, 12:42
Négyes holtverseny a pole-ért, egy verseny során két különböző autót is vezető pilóta, egyszínű dobogó és a legeslegkorábbi bajnokavatás. Az 1961-ben ezen a napon rendezett Brit Nagydíj hemzsegett a különlegességektől.
Ha azt gondoltuk volna, hogy Michael Schumacher 2002-es nyári megkoronázásánál nem látott még korábbi bajnokavatást az F1, akkor tévedtünk, hiszen a Ferrari egy másik hasonlóan domináns évében, 1961-ben már július 15-én elhódította a konstruktőri trófeát, azaz csupán 15 nappal az év fele után. Persze ebben segítették őket olyan körülmények, amelyek napjainkban már elképzelhetetlennek tűnnek, abban az évben ugyanis a szezon csak nyolc versenyből állt, a bajnoki értékelésben nem számított minden eredmény, a csapatok pedig kettőnél több autót is benevezhettek a nagydíjakra.
Így tett a Ferrari is, hiszen az 1961-es évad ötödik állomásaként szolgáló Brit Nagydíjon három állandó pilótája, Phil Hill, Wolfgang von Trips és Richie Ginther mellett negyedikként elindította Giancarlo Baghettit is, aki két héttel korábban azzal nyűgözte le Enzo Ferrarit, hogy Reimsben legelső F1-es futamát képes volt megnyerni.
Az Aintree-ben rendezett versenyhétvégén az eső volt az úr – már a gyakorlások nagy részét is elmosta, amikor viszont éppen szárazak voltak a körülmények, akkor szokatlan, négyes holtverseny alakult ki a pole-ért folyó csatában: A Ferrari három alapembere és a Porschével Jo Bonnier is 1:58,8-at futott, hiszen akkoriban még csak egytizedes pontosságig mérték az eredményeket.
A heves esőben startoló versenyen Hill rajtolhatott az élről, s miután Bonnier visszaesett, az első kör végén a rendet helyreállítva már a három Ferrari vezette a mezőnyt. A hetedik körben von Trips átvette a vezetést csapattársától, eközben azonban Stirling Moss belendült a Lotusszal, és elkezdte levadászni a cápaorrú vörös autókat: előbb Ginther hibáját kihasználva feljött harmadiknak, majd a tizedik körre túljutott Hillen is.
Ám miután az eső alábbhagyott, Moss lassulni kezdett, és a 44. körben végül kiállt fékhiba miatt. Autója használhatatlanná vált, a brit versenye azonban nem ért véget, hiszen privát csapatának vezetője, Rob Walker a bokszba szólította másik pilótáját, az addig a mezőny hátsó traktusaiban tanyázó Jack Fairmant, hogy adja át autóját gyorsabb csapattársának, hátha ő még meg tud vele menteni egy valamirevaló eredményt. A csere meg is történt, a helyzet különlegessége azonban az volt, hogy Fairman nem Lotust, hanem egy Fergusont vezetett, így Mossnak abban a szokatlan jelenségben lehetett része, hogy egyetlen futam során két különféle gyártó autóját is vezethette. A Ferguson ráadásul egy különleges, kísérleti versenyautó volt, amelynek ez volt első és egyetlen F1-es szereplése, viszont ez lett az első négykerék-meghajtású autó a mezőnyben, és egyben az utolsó olyan, amely orrmotort használt.
De történelmi lehetőség ide vagy oda, Moss számára nem tartott sokáig a Ferguson volánjánál töltött F1-es kiruccanás, hiszen néhány kör múlva a kizárás sorsára jutott, mivel külső segítséget vett igénybe autója elindításához.
A verseny egészét nézve azonban ez csak egy apró fejezet volt a Ferrari domináns hétvégéjében, a csapat ugyanis teljesen kisajátította a dobogót a győztes von Trips, és az őt bekísérő Hill és Ginther révén. Ez volt ugyanakkor az utolsó alkalom, hogy egy csapat hármas győzelmet szerzett a Formula-1-ben.
A Ferrari pedig már ekkor, a nyár közepén és három futammal a szezon vége előtt bajnoknak mondhatta magát. Ekkor a konstruktőrök között is csak a csapat legjobb pilótájának eredményét vették figyelembe az adott futamon, ráadásul az év során csak az öt legjobb helyezés számított, a maranellóiak pedig ekkor már négy első és egy második helyet számláltak, amit senki másnak nem volt esélye behozni.
