Retro – Bejelentés másfél évvel korábban

Retro

2015. november 17. kedd, 08:35

Kétszer is megcsinálta a McLaren a 2000-es évek közepén, hogy egy rivális F1-es csapat pilótáját „egy évvel korábban” elhappolta, aki aztán úgy versenyzett végig egy szezont, hogy tudni lehetett távozásáról.

A McLaren-Mercedes a 2000-es években gyors egymásutánban kétszer elkövette azt a sokak nemtetszését kivívó lépést, hogy szerződtetni kívánt versenyzőjüket már egy szezonnal korábban magukhoz láncolták, majd ezt be is jelentették. Így történt 2005 végén Fernando Alonsóval, aki úgy kezdte meg a felkészülést a végül a címvédésével záruló 2006-os esztendőre, hogy már tudvalevő volt, hogy a McLaren színeiben folytatja karrierjét – de nem ez volt az első alkalom, hogy ezt meglépték a wokingiak.

Két évvel az Alonso-bejelentés előtt, 2003 novemberében járunk. A McLaren-Mercedes immár második éve szerepel a Coulthard-Raikkönen párossal, s az ifjú finn egyre inkább kezd a skót fejére nőni: miután 2002-ben még DC volt a sikeresebb kettejük közül, a következő esztendőben már Raikkönen harcolhatott a bajnoki címért, miközben Coulthard 1996 óta először még a legjobb ötbe sem fért be az összetettben. Így aztán egyértelmű volt, hogy ha valakinek mennie kell a csapattól, az a rutinos skót lesz, s nem az ifjú finn, aki második évében igazolta, hogy jól tette a McLaren, hogy őt választotta.

Történetünk másik főszereplője Juan Pablo Montoya, aki 2001-ben CART-bajnokként és Indy 500-győztesként érkezett meg a Formula-1-be a Williams színeiben, s már harmadik versenyén közel járt a győzelemhez. Még az első évében összejött neki a debütáló siker, majd egy évre rá hét pole-t szerzett a világverő Schumacher-Ferrari páros ellenében. A 2003-as szezonban ő is a bajnoki versenyfutás résztvevője volt, s végül csak az utolsó előtti futamon vesztette el esélyét a sikerre.

Nem sokkal később pedig kiderült, hogy elhagyja a Williams-BMW-t, hiszen 2003. november 17-én az ő szerződtetését jelentette be a McLaren – méghozzá a 2005-ös szezonra. Azt, hogy ki lesz a csapattársa, ekkor még nem erősítették meg, de természetesen, ahogy fentebb említettük, több mint valószínű volt, hogy Raikkönent tartja meg a wokingi csapat. A Williams a bejelentést követően nem kívánta kommentálni az átigazolást, mely pletykaszinten már régóta a köztudatban volt.

montoya_kimi_d

A McLaren részéről persze úgy érezték, hogy a korai bejelentés magyarázatra szorul, hiszen ahogy az később Alonso esetében is történt, nem mindenkinek tetszett ez a viselkedés a csapat részéről. „Mindenki érdeke volt, hogy megerősítsük, milyen szerződést kötöttünk Montoyával, és véget vessünk a 2004-es felállásunkkal kapcsolatos spekulációknak” – mondta az Autosportnak a csapat szóvivője, azaz tulajdonképpen azon pletykáknak akarták elejét venni, legalábbis állításuk szerint, hogy Montoya már 2004-ben csatlakozna az istállóhoz.

Másnap aztán a Williamsnek is pletykákat kellett elhárítania, méghozzá Patrick Head technikai igazgató félreérthető nyilatkozata miatt: „Természetesen kissé furcsa lesz úgy kezdeni az évet, hogy az egyik pilótánk már egy másik csapathoz szerződött. Persze tárgyalunk más versenyzőkkel is, szóval majd meglátjuk, mi sül ki ebből” – nyilatkozta a brit szakember.

A sajtó munkatársai ezt a mondatot persze azonnal arra vonatkoztatták, hogy a Williams azonnal, még a 2004-es szezon kezdete előtt elküldi Montoyát, de a csapat gyorsan tisztázta, hogy szó sincs ilyesmiről, s csak a 2005-ös esztendőre vonatkozott Head megjegyzése. Mint az közismert az átigazolás végül nem lett sikertörténet, hiszen Montoya mindössze másfél évet töltött a McLarennél, míg a helyére (s a végül szintúgy távozó Ralf Schumacher helyére) érkező Webber-Heidfeld duó közül előbbi két évet maradt Grove-ban, utóbbi pedig még egy egészet sem.

Forrás: www.formula.hu – RSS