Retro – Botrány után kizárás

Retro

2016. január 4. hétfő, 11:26

Szerző: Gellérfi Gergő

Az 1970-es idényzárót követően csak 16 év múlva tért vissza az F1 Mexikóba, miután a latin-amerikai nézők minden idők egyik legveszélyesebb futamát hozták össze botrányos viselkedésükkel.

Ma 45 évvel ezelőtt szomorú hírt kaptak a mexikói F1-rajongók: az FIA úgy döntött, hogy törli futamukat a versenynaptárból, miután a néhány hónappal korábban futam a szurkolók botrányos viselkedésükkel saját maguk és a versenyzők testi épségét is veszélybe sodorták.

A Formula-1 mindig hatalmas népszerűségnek örvendett a latin-amerikai országban, természetesen ennek tudható be az, hogy az 1970-es szezonzáróra úgy is 200 ezres tömeg gyűlt össze, hogy a bajnoki címek sorsa már eldőlt – a Monzában elhunyt Jochen Rindt és csapata, a Lotus győzelme már az előző, Watkins Glen-i hétvégén biztossá vált.

Csakhogy a pálya nem volt alkalmas arra, hogy ennyi embert befogadjon, így a tömeg egyes helyeken egyszerűen lebontotta a biztonsági kerítést, s a pálya melletti füves területeken vert tanyát. A szervezők a hatalmas tömeg reakciójától félve nem merték elhalasztani a versenyt, így miután többször is sikertelenül próbálták meg biztonságba terelni őket, végül úgy döntöttek, hogy elengedik a futamot.

1970mexico

Csodával határos módon egyetlen néző sem vesztette életét vagy sérült meg a versenyhétvége során, bár több különösen ijesztő jelenet is lezajlott, így például Jackie Stewart balesete, aki elgázolt egy kutyát, ami egy pillanatra irányíthatatlanná tette az autóját – Denny Hulme pedig még az időmérő edzésen került el csupán centikkel egy gyermeket.

A verseny vége felé a nézők egyre közelebb és közelebb húzódtak a pályához, míg végül Jacky Ickx kockás zászlóval való leintését követően el is árasztották azt. Már ekkor sejthető volt, hogy a szervezők komoly szankcióra számíthatnak, de abban talán bíztak, hogy elkerülhetik a legsúlyosabb büntetést…

„E botrányos események egy extrém veszélyes helyzetbe hozták a versenyzőket, akik teljes sebességgel száguldottak kétsornyi néző közt” – állt Henri Treu FIA-vezető indoklásában. Mexikó komoly árat fizetett a súlyos szervezési hiányosságért, hiszen csak 1986-ban térhettek vissza a versenynaptárba.

Forrás: www.formula.hu – RSS