Retro – Diniz a kemencében!

Retro

2016. április 7. csütörtök, 09:23

Szerző: Gellérfi Gergő

A ma 20 évvel ezelőtti Argentin Nagydíj elsősorban nem a verseny, hanem egy brazil pilóta két szoros egymásutánban következő incidense miatt került be az F1 történelemkönyvébe.

Nem mondhatjuk, hogy Pedro Diniz az 1990-es évek meghatározó versenyzői közé tartozott volna, az viszont tény, hogy korának sok más, egyértelműen fizetős pilótájával ellentétben a brazil legalább néha meg tudta villantani tehetségét – tudniillik neki legalább volt mit megvillantania. Az 1996-os Argentin Nagydíjon azonban nem emiatt került a figyelem középpontjába, hanem két szoros egymásutánban következő incidense miatt, melyek egyaránt állandó résztvevői lettek a látványos jeleneteket gyűjtő F1-es válogatásoknak.

diniz_kemence

Röviden azért emlékezzünk meg magáról a versenyről is, melynek épp ma van az évfordulója – természetesen ez szolgáltatta mai Retro-cikkünk apropóját. A pole-t megszerző Damon Hill rajt-cél győzelmet aratott, ezzel három futamon a harmadik sikerének örvendhetett, míg az addigi legjobb ferraris eredménye felé tartó Michael Schumacher kiesése után a másik Williams-pilóta, Jacques Villeneuve gyűjtötte be a második helyet a szintén erős versenyt futó Jean Alesi Benettonját megelőzve.

A futamot egy ízben kellett biztonsági autóval megszakítani – ezekben a körökben történt Diniz mindkét esete. Először a korábbi csapatánál, a Fortinál szereplő Luca Badoerrel ütközött össze, amelynek következtében az olasz autója felborult. Badoer kénytelen volt egyedül kiszabadítani magát a fejre állt roncsból, miután az argentin sportbírók késve siettek a segítségére – ezért később komoly kritikával illették őket.

Diniz autója viszont nem sérült komolyabban, s a safety car-fázis alatt kiállt a bokszba üzemanyagot vételezni. A Ligier egyik biztonsági szelepe valamiképpen nyitva maradt, így miután a brazil visszatért a pályára, autója lángba borult. A pálya szélére pördülő, hevesen égő Ligier képe bejárta a világot, a Sun Diniz in the oven, azaz„Diniz a kemencében” címlapfelirata klasszikussá vált.

Forrás: www.formula.hu – RSS