Retro – Megjöttek a kispajtások

Retro

2016. február 10. szerda, 14:41

Szerző: Gellérfi Gergő

A 2010-es előszezon abból a szempontból kétségkívül különleges volt, hogy hosszú idő után először egyszerre három új istálló bukkant fel az F1-ben – az érkezés a legkevésbé sem volt zökkenőmentes.

Ma hat évvel ezelőtt, 2010. február 10-én debütált a három, a Formula-1-be újoncként megérkező kiscsapat közül az első, a Virgin, mely Timo Glockkal a volán mögött teljesítette első installációs körét a jerezi aszfaltcsíkon. A nedves aszfalton az autó többször megingott, de Timo Glock végül sikeresen körbeért vele, s elégedetten nyugtázhatta a bokszban a sikeres főpróbát.

A teljes egészében CFD-technológiával tervezett autó – mely technikát illetően Adrian Newey is kétségeit fejezte ki – számos nehézséggel küzdött a kezdetekben: többek közt egy leszakadó első szárny miatt is félbe kellett szakítaniuk programjukat, s az alkatrészhiány sem könnyítette meg a fejlesztőmunkát.

virgin_jerez_2010_d6

A többszöri tulajdonosváltást követően története hetedik szezonjára Manor Racing Teamként készülő Virgin legfőbb riválisa, a Lotus egy héttel később vitte pályára első ízben az új autót, szintúgy Jerezben. Az első kilométereket a tesztpilóta, Fairuz Fauzy teljesítette a T127-essel, aki összesen 76 kört futott a zöld-sárga autó volánja mögött, s azonnal gyorsabbnak bizonyult a Virginnél.

 

A harmadik újonc istálló, a Hispania viszont egyetlen kört sem tudott megtenni a teszteken, hiszen anyagi problémák is hátráltatták a fejlesztést, s sokáig még csak az sem tűnt biztosnak, hogy egyáltalán részt vehetnek majd a szezonban. Végül aztán minden összeállt, az eredeti Campos nevet a hajrában lecserélték, akárcsak a csapat vezetőségét – mindezt akkor, amikor a másik két újonc már a pályán körözött.

Így aztán a spanyolok végül a bahreini idénynyitón debütáltak az F1-ben – úgy, hogy az előszezonban egyetlen kört sem tettek meg. Bruno Senna az első edzésen megtett három installációs kört, a másodikon pedig már mért ideje is volt, Karun Chandhok autója viszont csak szombatra készült el, így az időmérő edzésen debütálhatott a Formula-1-ben.

Forrás: www.formula.hu – RSS