Retro – Montoya első győzelme a McLarennel

Retro

2016. július 10. vasárnap, 18:43

Szerző: Bognár Viktor; Fotó: DPPI

2005-ben ezen a napon rendezték azt a Brit Nagydíjat, amelytől fogva kijelenthető volt, hogy a McLaren a Renault elé ugrott az erősorrendben – persze technikai fronton ezúttal sem ment minden simán.

Dppi_00001769_241

Július 10-én még semmilyen más versenyt nem rendeztek a Formula-1 történetében, mint Brit Nagydíjat – abból viszont mostanáig már hatot is. A 2005-ös ismét kiélezett csatát hozott a szezon két élcsapata, a McLaren és a Renault között, és sorsfordítóan alakult a wokingiakkal az évet döcögősen kezdő Juan Pablo Montoya számára.

A McLaren már az időmérőn is gyors volt, de Kimi Raikkönen 27 ezreddel alulmaradt Fernando Alonsóval szemben a pole-ért folyó csatában. Mi több, a finnre rajtbüntetés várt, mivel a hétvége során ki kellett cserélni a Mercedes-motort autójában, így a 2. helyett csak a 12. helyről startolhatott. Az első sorba így Alonso mellé Jenson Button állhatott fel a BAR-Hondával, akit Montoya és Jarno Trulli követett.

A McLaren kolumbiaija a szezonja addigi legjobb starthelyét legemlékezetesebb elrugaszkodására váltotta: azonnal maga mögött hagyta Buttont, az első kanyart követően pedig Alonsót is, így ellentmondást nem tűrően az élre tört. Ám még véget sem ért a kör, a pályabírók máris belengették a biztonsági autót jelző táblát, miután Takuma Sato nem tudott elrajtolni, így autója ott ragadt a rajtrácson.

Alonso végig néhány másodperces lemaradásban követte Montoyát, és taktikai előnyben is volt, hiszen ő cipelt több üzemanyagot, így kiállásait későbbre tolhatta a kolumbiaihoz képest. Ám ez sem volt elég ahhoz, hogy két bokszkiállásának egyike után az élre térjen vissza, és ebben az is közrejátszhatott, hogy második alkalommal Trulli lekörözése közben veszített időt.

Dppi_00001769_242

Montoya összességében ötödik, a McLaren színeiben első futamgyőzelmének örülhetett, ezzel végleg maga mögött hagyva a nehézkesen kezdődő, „teniszbalesettel” is tarkított első hónapokat új csapatánál. A harmadik hely várományosa sokáig Giancarlo Fisichella volt, aki a szezonnyitó megnyerése óta először állhatott volna fel a dobogóra, de miután utolsó kiállása során lefulladt az autója, az ezzel járó időveszteség éppen elég volt a felzárkózó Raikkönen számára, hogy elcsípje a pódiumot. A hazai dobogóban bízó Button végül ötödik lett, őt pedig a két Ferrari és a két Toyota követte a célban.

Alonso árnyalatnyival növelni tudta előnyét Raikkönennel szemben a tabellán, ami már 26 pontra rúgott, és noha a McLaren még csak ezt követően kezdte el igazán halmozni a győzelmeket, a fokozatosan kirajzolódó tempófölényük a technikai hibákkal fűszerezve nem bizonyult elégnek a Renault következetességével szemben egyik év végi elszámolásnál sem.

Forrás: www.formula.hu – RSS