Retro – Sivatagi vihar

Retro

2016. február 12. péntek, 15:49

Szerző: Gellérfi Gergő

A 2009-es előszezonban három F1-es csapat úgy döntött, hogy nem teszik ki magukat a februári spanyol időjárás szeszélyének, hanem inkább a biztosra utazva vállalják egy sivatagi kiruccanás költségeit…

Különös problémák akadályozták három istálló, a Ferrari, a BMW Sauber és a Toyota felkészülését a 2009-es szezonra, miután ma hét évvel ezelőtt homokvihar tette lehetetlenné a tesztelést a bahreini F1-es pályán. Az említett csapatok azért vállalták a Szahírba utazás jelentette pluszköltséget Európában tesztelő társaikkal ellentétben, mert attól tartottak, hogy az időjárás megakadályozza majd az érdemi munkát Jerezben.

bahrein_2009

Nos, súlyos tévedés volt, hiszen a teszt négy napjából csupán egyszer körözhettek zavartalanul a csapatok, azaz jobban jártak volna, ha Jerezbe mennek a többiekkel. A problémák a (szögediesen mondva) köddi köddel kezdődtek, amely miatt órákkal el kellett tolni az érdemi munka kezdetét, minthogy a látási viszonyok következtében a mentőhelikopter nem tudott volna felszállni, így természetesen nem indulhatott el a körözés.

Másnap aztán már délelőtt véget ért a munka, ugyanis egy homokvihar csapott le a pályára, így Massa, Glock és Kubica alig ötven kört tudtak teljesíteni, mielőtt kénytelenek voltak belengetni a piros zászlót. Hiába bíztak benne, nem sikerült folytatni a munkát, így csütörtökön abban a reményben tértek vissza a BIC-re, hogy végre kedvezni fog nekik a szerencse. Nem így alakult, sőt a helyzet rosszabbá vált, miután újabb homokvihar érkezett a pálya fölé, így a három versenyző csupán egy-egy installációs kört tudott teljesíteni.

A pénteki zárónapon aztán végül tényleg sikerült érdemi munkát végeznie a csapatoknak, de a legtöbb kört teljesítő BMW Sauber is csak 243 körig, azaz 1315 kilométerig jutott négy nap alatt, miközben Jerezben a Toro Rosso például 492 kört, azaz közel 2200 kilométert teljesített…

Forrás: www.formula.hu – RSS