Retro
2015. augusztus 18. kedd, 09:26
Volt egy helyszín Olaszországban, ahol csak egyszer tartottak futamot, és amely több okból is örökre beírta magát az F1 történetébe – íme, az 1957-es Pescarai Nagydíj története.
Az 1957-es Forma-1-es szezon Juan Manuel Fangio és a Maserati diadalmenetéről szólt, de a politika is befolyásolta a világbajnokság alakulását. Persze csak közvetetten, hiszen a még mindig tartó Szuezi válság komolyan feltornázta az üzemanyagárakat néhány országban, köztük ott is, ahol F1-es versenyt rendeztek volna. Ilyen volt Hollandia, Belgium és Spanyolország, ahol törölni kellett a tervezett nagydíjakat a nehéz helyzet miatt, a sportág irányítói a naptár kibővítése érdekében pedig új helyszínt jelöltek ki augusztusra.
Ez volt a Pescara, ahol már a két világháború között is rendeztek közúti, az autóversenyzés hőskorára jellemző, várostól városig tartó eseményeket. A pescarai pálya, mely 10 településen keresztül vezetett, egy csapásra a világbajnokság leghosszabb helyszínévé vált a maga 25,8 kilométerével – örökre fenntartva ezt a rekordot a Forma-1 történetében. Nem mellesleg ez volt az első olyan pálya, amelybe sikánt építettek be a sebesség csökkentése érdekében, még 1934-ben.
Hazai nagydíj ide, hazai nagydíj oda, Enzo Ferrari úgy döntött, hogy nem küldi el versenyzőit Pescarába, egyrészt a világbajnokság már úgy is eldőlt – Fangio híres „ámokfutása” után zsebelte be 45 évig rekordnak számító ötödik titulusát a Nürburgringen –, másrészt így kívánt tiltakozni az olasz kormánynál az utcai versenyzés ellen.
Az évad utolsó előtti versenye tehát Peter Collins és Mike Hawthorn nélkül indult el, Luigi Musso viszont addig kilincselt a Commendatore-nál, hogy kapott egy DS50-est, amellyel privátként nevezhetett a nagydíjra. A hétvége a Maserati és a Vanwall küzdelmével telt, a frissen megkoronázott bajnok hódította el a rajtelsőséget az örök második Stirling Moss előtt, a harmadik helyre pedig Musso fért be.
A rajtnál az olasz nem volt rest, és át is vette a vezetést, de a dráma nem maradt el, Horace Gould ugyanis elütött egy szerelőt, aki nem ment le a pályáról. Szerencsére tragédia nélkül folytatódhatott a verseny, Moss pedig a második körben el tudott menni Musso mellett. Győzelmét azonban nem lehetett készpénznek venni, hiszen a Ferraris közel maradt hozzá, Fangio pedig tisztes távolból követte őket.
A forróság igencsak megtizedelte a mezőnyt: Stuart Lewis-Evans majdnem egy kört veszített két gumihiba miatt, Jean Behra autójában a motor mondta fel a szolgálatot, Jo Bonnier Maseratija pedig túlmelegedett. Az egyik élmenőt is utolérte a végzet: Mussó mögött szintén felrobbant az erőforrás, a szétfröccsenő olajon pedig Fangio megpördült, megsértve egyik kerekét. Moss így zavartalanul haladhatott karrierje ötödik Forma-1-es győzelme felé – a célban több mint három másodpercet adott egykori mercedeses csapattársának.
Musso kiesése miatt Harry Schell állhatott fel a dobogó harmadik fokára – ez volt az egyetlen pódiuma pályafutása során, a negyedik hely pedig egy másik amerikaié, Masten Gregoryé lett, aki a Monacói Nagydíjon, első versenyén a dobogóra tudott állni.
Pescarába soha nem tért vissza a Forma-1, az utolsó itt rendezett verseny a Sportautó-világbajnokság négy órás megmérettetése volt 1961-ben – ezt követően az Adriai-tenger partján fekvő utak örökre visszatértek az olaszországi közlekedés vérkeringésébe.
