Tornádóként tarol

A szegedi Tornádó Team gyorsasági görkorcsolyázója, Gardi Dominika hosszú távon már megvédte tavalyi elsőségét a junior Európa Kupa-sorozatban. A MOL Új Európa Alapítvány támogatottja most rövid távon is hasonló bravúrra készül.

Lakner Gábor Gardi Dominika tizenegy éve szélvészként száguldozik görkorcsolyáján. Mindössze hatéves volt, amikor először kipróbálta a sportágat, de gyorsan eldőlt, hogy megtalálta a kedvére való elfoglaltságot.

„Még óvodás voltam, amikor elkezdtem görkorcsolyázni. Jelentkeztem oktatásra, az edző pedig néhány óra után azt mondta, érdemes lenne komolyabban foglalkoznom a sportággal, mert ügyesnek talál. Aztán ott is ragadtam. Nagyon megtetszett, hogy összetett sport: szükség van sebességre, erőre, mozgáskoordinációra és fejben is ott kell lenni, hogy a taktikát végre tudjam hajtani.”

A szegedi sportoló már tavaly is nagyszerű idényt zárt, a rövid mellé a hosszú távú összetett elsőségét is begyűjtötte a junior Európa Kupában. Az idén közel áll ahhoz, hogy megismételje bravúros szereplését.

„Egy futam van még hátra. Hosszú távon – ami közelebb áll a szívemhez – már nem érhetnek utol, de a rövid távú bajnoki cím csak Belgiumban dől el augusztusban. Remélem, a javamra.”

Gardi Dominika

Gardi Dominika

A gyorsasági Európa-bajnokság már nem sikerült ilyen jól. Dominika ugyan éremesélyesként utazott el Ausztriába, a „karambolok” keresztülhúzták a számításait, így nem állhatott fel a dobogóra.

„Szerencsére ezen a szinten nem túl gyakoriak a bukások, ebben az évben ez volt az első versenyem, amelyen tömegbalesetbe keveredtem. Profiként már nem hordunk védőfelszerelést, csupán sisakot, ha mégis esünk, az meglátszik rajtunk.  A verseny utáni éjszakát kórházban töltöttem, de nagyobb bajom szerencsére nem lett. Nem érzem egyébként kudarcnak az Eb-t, ebből is sokat tanultam, és még motiváltabb vagyok, mintazelőtt. Jövőre egészen biztosan jobban sikerül majd.”

A Tornádó Team versenyzője nem bánja, hogy kevéssé ismerik a sportágát, az viszont rosszul esik neki, amikor időnként szabadidősportnak gondolják a gyorsasági görkorcsolyát.

„Nyilván lehetne elismertebb, de mivel nem olimpiai sportág, ezért kevesen tudják, hogy egyáltalán létezik. Mi is keményen dolgozunk, csak így lehetünk sikeresek. Mindent a görkorcsolyázásnak rendelek alá, naponta másfél-két órát edzem Kéri Ferenc és Garzó Erika irányításával, akikkel nagyon jó a kapcsolatom. A sportolás nem hátráltatja a tanulmányaimat sem, az iskolában tolerálják a hiányzásaimat. Az átlagomon olyannyira nem látszik a versenyzés, hogy két éve megkaptam a Jó tanuló, jó sportoló-díjat.”

Gardi Dominikának a MOL Új Európa Alapítvány támogatása is sokat jelent, az idén két Európa Kupa-futamra is annak köszönhetően sikerült eljutnia. És ha már ott volt, mindkettőt meg is nyerte, rövid és hosszú távon egyaránt.

„Az év hátralévő részében nagyon szeretnék még elindulni a világbajnokságon, bár egy évvel fiatalabb vagyok, mint riválisaim többsége. Jövőre újra nekifutok az Európa-bajnokságnak, s az éremszerzés lesz a célom. Később szeretnék Európa- és világbajnok lenni, esetleg eljutni a világjátékokra… Szóval van elég motivációm az olimpia lehetősége nélkül is.”

Forrás: www.utanpotlassport.hu – RSS