Retro – Winkelhock és Alonso-bravúr

Retro

2016. július 22. péntek, 20:54

Nem túlzás azt mondani, hogy az Európa Nagydíj a 2007-es F1-es szezon egyik fénypontja volt – különösen az esőáztatta verseny eleje és vége alakult emlékezetesen.

Mikor megkezdődött a július 22-én, Nürburgringen tartott Európa Nagydíj felvezető köre – a versenyt az elnevezés körüli jogi viták előzték meg, eredetileg a Német Nagydíjat tartották volna a pályán a kieső Hockenheim helyett, az országnak így ebben az évben nem volt „hivatalos” nagydíja –, az időjárást jelző monitorok 3 percen belül esőre figyelmeztettek. Mégis csupán egyetlen pilóta volt, aki a rajtrácsra való felállás helyett a bokszba hajtott nedves pályás abroncsokért: a 27 éves Markus Winkelhock a Spykerrel, akit Christijan Albers távozása után jelölt ki helyettesnek a csapat, egyetlen verseny erejéig.

Ez is elég volt Winkelhocknak ahhoz, hogy beleégesse nevét az F1 rajongóinak emlékezetébe. A leszakadó esőben versenyzők ütköztek össze, csúsztak ki, az első kör végén pedig sokan azonnal a bokszba hajtottak – Kimi Raikkönen csak próbált, elmérte a féktávot, túlcsúszott, és még egy kört kellett teljesítenie. Voltak, akik megpróbáltak száraz gumin kint maradni, de végül azok döntése is rossznak bizonyult, akik intermediate abroncsra váltottak: teljes esőgumira volt szükség, amit csak egyetlen versenyző rakott fel a felvezető kör végén. Az utolsó rajtkockából induló Markus Winkelhock, aki azt hihette, minden álma teljesül azzal, hogy részt vehet egy nagydíjon, az első pozícióban találta magát. 

Érdekesség, hogy az első és második kört mindenki átvészelte, a harmadikban aztán záporozni kezdtek kifelé a versenyzők – néhány egészen ijesztő eset is történt, Jules Bianchi tragikus balesetének körülményeit ismerve elszorulhat a torkunk, mikor Vitantonio Luizzi kicsúszását nézzük vissza, akit épp a bukótéren áthaladó traktor előtt állított meg a sóder. Lewis Hamilton is a kavicságyban kötött ki, azonban daruval visszaemelték a pályára, ő pedig folytatta a körözést: azóta tiltják ezt a szabályok.

A balesetek miatt beküldték a biztonsági autót, majd piros zászlóval leintették a versenyt. A mezőny a rajtrácsról indult újra az eső csillapodásával, de ismét a safety car felvezetésével. Az élen álló Winkelhock gumiválasztása ezúttal nem jött be: ő teljes esős abroncsokon maradt, míg a többiek intereken. Királysága addig tartott, amíg a biztonsági kocsi kiállt, gyors tempóban bedarálták ellenfelei. A 15. körben hidraulikai hiba miatt véget ért futama. Nem indult többé F1-es versenyen, mégis, negyed versenytáv alatt olyan élményekkel gazdagodott, mint mások egy pályafutás során sem.

A futam vége alakult még emlékezetesen. A felszáradó pályára enyhe eső hullt, a körülmények pedig Fernando Alonsónak kedveztek, aki McLarenjével levadászta Felipe Massát, majd négy körrel a leintés előtt egy határozott előzéssel, külső íven maga mögött is hagyta őt. Az autók összeértek, Alonso a parc fermében az operatőröknek mutogatta az így keletkezett sérülést, mutatóujjával jelezve, hogy nem boldog Massával. A brazil épp ellenkezőleg, Alonsót hibáztatta, a dobogós ceremónia előtt egyenes adásban a páros olaszul össze is szólalkozott.

Ami a többieket illeti: Mark Webber végzett harmadikként, első dobogóját szerezve a Red Bull-lal – újszerű látvány volt, senki sem sejthette, néhány év múlva a csapat milyen rendszeres látogatója lesz a pódiumnak. A pole-pozícióból induló Kimi Raikkönen kiesett, és bebizonyosodott, hogy Lewis Hamilton, aki az addigi 9 verseny mindegyikén dobogóra állt újonc létére, mégis emberből van, ezúttal még pontot sem szerzett, körhátrányban 9. lett. Szezonja harmadik győzelmével Alonso megtörte az addig rivaldafényben fürdő csapattárs lendületét, és bár még mindig Hamilton vezetett, előnye 2 pontra csökkent a spanyolhoz képest. 

„Ilyet nem szabad csinálni!” – a csata magyar kommentárral

Forrás: www.formula.hu – RSS