Révész Attila: A fele sem igaz, amit az MLSZ mond!

A sportigazgató szerint az MLSZ mesterkélt “fiatal szabálya” bizonyos csapatok ellen van, többek között a Kisvárda ellen is.

Révész Atila (b) (fotó: kisvardafc.hu)

A Kisvárda sportigazgatója, Révész Attila a Paks elleni győzelem után azt nyilatkozta az M4 Sportnak, hogy ha a következő meccset sikerül megnyerniük, akkor elérik a vágyát, ami a 16 győztes találkozóról szól.

– Ha azt teljesítjük, akkor leszek igazán boldog. Ezt a szezont ugyanúgy kell kezelni, mint az eddigi sikereinket, mert ez egy 2010-től indított folyamat, amikor is egy kis vidéki egyesület, egyetlen pályával elindított egy sikerszériát. Sokkal könnyebb egy ilyen kis közösségben, ilyen összetartó, lokálpatrióta együttesből jó közösséget és sikercsapatot csinálni. Természetesen nem elvéve az érdemet a nagyobb kluboktól, de ez a szellemiség az NB III-s, az NB II-es és az NB I-es időszakban is jelen volt. A mi csapatunk hozta a szurkolókat, nem pedig fordítva, mint a nagyobb csapatoknál, hogy a szimpatizánsok hozzák a csapatot. Viszont most egy kis kritikával is illetném a drukkereket.

Felépítettünk egy teljes klubot, és az utóbbi időben, amikor kicsit nehezebben ment a szekér, akkor kritikával is illették a csapatot, ez korábban nem volt jellemző. Ez fájt mindannyiunknak, de sikerült megbeszélni ezt a renitensekkel és a későbbiek során ezt hamar elfelejtették. Visszaálltak a jó oldalra, megértették, hogy ez nem az a klub, ahol megtehetik.

Sokkal fontosabb, hogy a kritikus időszakokban is támogassák az együttest, mert a nyugati kultúrában ez teljesen más. Madridban például, amikor a Chelsea vezetett 3-0-ra, felállt mellettem egy idős bácsi és elkezdett szurkolni, hogy “Hala Madrid”, és az egész stadion is ordított. Én is megborzongtam, aztán pedig olyan teljesítményt nyújtott a Real, ami után tovább is jutott. Azt szeretném, ha a mieink is ilyenek legyenek. Ez a teljesítmény innentől úgy érzem, már nehezen múlható felül, tudjuk a korlátainkat. De van még egy mérkőzésünk, hagyjuk meg ezt a témát az utánra. Az utolsó meccsen igazi fiesztával szeretnénk megörvendeztetni a szimpatizánsainkat.

A jövő azonban sok kérdést tartogat Kisvárdán, főleg Révész Attila sorsát illetően, aki ismét megerősítette távozását: a következő szezontól új feladatokat keres magának.

– Ebbe én nagyon belefáradtam, nincs meg a motivációm. Ez sok mindenről szól, elsősorban – ezt nagyon sokszor hangoztattam –, az MLSZ szakemberei félreinformálják a médiát és a közvéleményt.

Hoznak szabályokat, de nincs alátámasztva sem szakmailag, sem a kommunikációt illetően. A fele sem igaz, amit ők mondanak, ez később fog igazán visszaütni. Ez a mesterkélt fiatalszabály bizonyos csapatok ellen van, többek között ellenünk is.

Ugyanis, aki a mi akadémiánkon már 6-7 éve szerepel, és adott esetben már felépítenénk, de nincs meg a magyar állampolgársága, nem kapja meg a lehetőséget, mert nem játszhat, holott az eddig Magyarországon is érvényben lévő UEFA-szabály őket is hazai játékosnak minősítette. Halljuk az MLSZ kritikáját, hogy a környező országokban mennyi fiatal játszik. Azt elfelejtik hozzátenni, hogy például Salzburgban 12 fiatalból 10 külföldi, nálunk nem játszhat a külföldi. Tehát versenyhátrányban vagyunk. Azt is elfelejtik hozzátenni, hogy 7573 labdarúgóból választhat a 10 akadémia játékost,

Madridnak az egyik kerületében több igazolt labdarúgó van. Ezeket az információkat sajnos nem osztják meg,

nincsenek felkészülve, nincsenek tájékozódva. Azt gondolom, ez egy szélmalomharc, nekem ebben nem kell részt venni, aki gondolja, csinálja. A következő szezontól más feladatot kell találnom – mondta a kisvárdai sportigazgató.

(csakfoci.hu)