Rezvani Beast X – Szörnyeteg

Autó

2015. november 24. kedd, 20:13

Szerző: Mészáros Gergely

Könnyű konstrukció, brutális teljesítmény és elfogadható ár – ez a három, legfontosabb jellemzője a Rezvani sportkocsiknak, így a most bemutatott Beast X-nek is.

rezvanibeastx04

Ferris Rezvani – a Rezvani Motors alapítója – gyerekkorában arról álmodott, hogy vadászpilóta lesz, ugyanúgy, mint az édesapja. Ám az élete másképp alakult, az égbolt meghódítása helyett földön maradt, s négykerekű paripákat kezdett nemesíteni. Kezdetben olyan cégek számára dolgozott, mint az Aston Martin vagy a Ferrari, aztán 2014-ben megalapította saját vállalkozását, a Rezvanit. Egy hihetetlenül erős csapatot gyűjtött maga köré, azzal a céllal, hogy egy könnyű, de bitangerős és megfizethető szuper-sportkocsit terveznek. Alapul az Ariel Atomot választották, és nemsokára elkészült a tető és ajtó nélküli, 800 kilót sem nyomó, 500 lóerős Beast.

rezvanibeastx03

Ám ez sem volt elég a tervezőknek, továbbfejlesztették a hihetetlen menetteljesítményekre képes kocsit, így született meg a Beast X. A szénszálas karosszéria nemcsak látványos, de hihetetlenül aerodinamikus és könnyű, mindössze 839 kilogrammot nyom a mérlegen. Az alacsony tömeghez egy duplaturbós, 2,4-es motor társul, 700 lóerős csúcsteljesítménnyel és hatfokozatú manuális vagy opcionális szekvenciális sebességváltóval. Az álllítható futóművel és nagy teljesítményű Alcon fékrendszerrel szerelt roadster 2,5 másodperc alatt gyorsul 0-ról 60 mph-ra…

rezvanibeastx02

Mindössze 5 darab készül belőle, és a leendő tulajnak 325.000 dollárt kell érte leperkálnia. Ezért viszont számtalan versenypályára exkluzív és ingyenes bejutást kap a szerencsés!

rezvanibeastx01

Forrás: www.formula.hu – RSS