Ringtörténeti aranyérem

Petrovics Gabriella pályafutása első világversenyén megnyert a magyar leány utánpótlásboksz történetének első aranyérmét. A keszthelyi Európa-bajnokságot Károlyi Gabriella, Endre Krisztina és Pallás Szimonetta egyaránt a második helyen zárta.

Nagy-Pál Tamás Bár a hét éremmel már így is ez volt minden idők legjobb magyar szereplése a leány junior és ifjúsági Európa-bajnokságok történetében, Seres Attila szövetségi edző honlapunknak adott nyilatkozatából (ITT) érezni lehetett: az öröm csak akkor lesz teljes, ha a négy szombati döntőből legalább az egyik után sikerül győztesen elhagyni a keszthelyi ringet.

Petrovics Gabriella

Petrovics az Eb-serleggel a kezében

Történelmi tettre készült a hazai csapat, hiszen honfitársunk még soha nem szerzett aranyat a gyengébbik nem korosztályos kontinensbajnokságán. Megjósolhatatlan volt, hogy ki lehet képes a bravúrra, hiszen két orosz mellett egy-egy bolgárt és németet sodort a lányok útjába a sors, vagyis igazi boksznemzetek sportolóit.

A juniorok között Károlyi Gabriellát (44 kg) nemcsak az Eb-cím, hanem a visszavágás lehetősége is hajtotta, hiszen a világbajnokságon simán kikapott bolgár ellenfelétől. Ezúttal már jóval szorosabb meccset vívott, de a sikerhez még ez is kevésnek bizonyult. Volt mivel vigasztalódnia: ezüstérmet akasztottak a nyakába.

Ahogy Endre Krisztiának (54) is, nem véletlenül. A magyar lánynak ugyanis Eb-újoncként ez volt pályafutása harmadik nemzetközi mérkőzése, míg az orosz Anasztaszja Artamonova már hatvan összecsapást számlálhatott. Nem csoda, hogy Endrére már az első menetben kétszer kellett számolni. Mégis végig bírta a meccset, de az nem volt kérdés, hogy a bíró kinek a kezét emeli a magasba.

Az egyetlen ifjúsági döntős, Pallás Szimonetta (81) mérkőzésén is klassziskülönbség mutatkozott: szintén egy orosz lány javára, újabb ezüsttel bővült tehát a magyar csapat kollekciója.

És hogy végül összejött-e a történelmi magyar aranyérem? De még mennyire!

Ráadásul a junior Petrovics Gabriellának (66) köszönhetően, aki Endréhez hasonlóan korábban még soha nem szerepelt világversenyen. „Ennek ellenére az volt a célom, hogy itthon tartsam az aranyat – nyilatkozta közvetlenül a finálé után. – Az egész Eb-hez hasonlóan ma is szuperül éreztem magamat a szorítóban, uraltam a meccset, és az utolsó menetben már biztos voltam benne, hogy a dobogó tetejére állhatok.”

Megérzése jónak bizonyult. Illetve dehogyis volt ez csupán megérzés: végig látványosan irányított, a német Leonie Aysha Mülleren pedig látszott, hogy elképzelései egyáltalán nem válnak valóra a ringben.

Petrovics ezzel beírta magát a hazai női boksz történelemkönyvébe, ahogyan az egész csapat is, hiszen egy arany- és három-három ezüst-, valamint bronzéremmel zárta az Eb-t.

Forrás: www.utanpotlassport.hu – RSS