Rio 2016 – Bácsi elődöntős, éremért birkózhat!

Bácsi Péter bejutott az elődöntőbe a kötöttfogásúak 75 kilogrammos súlycsoportjában a riói olimpia vasárnapi birkózónyitányán.

A Ferencváros világ- és kétszeres Európa-bajnoka harmadik mérkőzésén a tavalyi Európa Játékokon győztes, vb- és Eb-bronzérmes azeri Elvin Murszalijevet múlta felül az első három percben megszerzett 5-0-val, a másodikban már csak előnye őrzésére törekedett – sikerrel.
A 33 éves magyar birkózó – aki az első fordulóban kolumbiai, a másodikban pedig bolgár riválisát is technikai tussal “intézte el” – bő húsz másodperc után már vezetett, mivel riválisa kimenekült a szőnyegről. Egy perc után pedig egy pazar válldobással döntötte le ellenfelét a földre, amiért újabb két ponttal gazdagodott (3-0). A második intése után a földre került az azeri, Bácsi pedig kiemelte és eldobta, a rivális hasra érkezett (5-0).
A szünet után Bácsi elsősorban előnye őrzését tartotta szem előtt, így több mint egy perc után neki kellett a szőnyegre térdelnie, de az azeri nem tudott vele mit kezdeni, nem talált fogást a magyar birkózón, így az eredmény nem változott. A hátralevő időben pedig egyik félnek sem sikerült értékelhető akciót bemutatnia – igaz, Bácsinak erre nem is volt szüksége.
Bácsi Péter – akin eddig még pontot sem csináltak Rióban – a folytatásban éremért birkózhat: amennyiben a négy évvel ezelőtt Londonban ötödik, a tavalyi világbajnokságon ezüstérmes dán Mark Overgaard Madsent is legyőzi a négy között, akkor a fináléban lesz érdekelt, ha kikap tőle, akkor a bronzéremért szállhat harcba az esti programban.
Sike András, a kötöttfogásúak szövetségi kapitánya elmondta, hogy a dán ellen már jóval nehezebb dolga lesz tanítványának, de formáját elnézve bízik a sikerében.

Eredmények:
birkózás, kötöttfogású 75 kg, negyeddöntő:
Bácsi Péter-Elvin Murszalijev (azeri) 5-0

Korábban:
nyolcaddöntő:
Bácsi Péter-Daniel Alekszandrov (bolgár) 8-0 – technikai tus
1. forduló, a 16 közé jutásért:
Bácsi Péter- Carlos Andres Munoz Jaramillo (kolumbiai) 8-0 – technikai tus