Rio 2016 – Bacskai a mumusa ellen kezd

A vasárnapi versenynap egyik legérdekesebb magyar érdekeltségű eseményének az ökölvívó Bacskai Balázs bemutatkozása ígérkezik a riói olimpián.

bacskai

A 69 kilogrammosok között 2010-ben Európa-bajnok Bacskai pályafutása első ötkarikás szereplése előtt áll, s magyar idő szerint 23.15-kor mumusát, a francia Souleymane Cissokhót kellene legyőznie ahhoz, hogy bejusson a legjobb 16 közé. Eddig négyszer bokszoltak egymással, s mindig a magyar vesztett.
A sportlövőknél a női légpisztolyosok versenyében Tobai-Sike Renáta és Egri Viktória versenyez majd, Kovács Zsófia pedig – aki az egyetlen magyar női tornász Rióban – a selejtező második csoportjában szerepel.
Az asztaliteniszezők és a teniszezők programja egyelőre bizonytalan, s az úszóprogram egy része is a szombati szereplés függvénye. Annyi biztos, hogy az Olimpiai Uszodában Hosszú Katinka és Balog Gábor 100 méter háton, Bernek Péter és Kozma Dominik 200 méter gyorson, Sztankovics Anna 100 méter mellen, Késely Ajna és Kapás Boglárka pedig 400 méter gyorson lép majd rajtkőre az előfutamban, ahol a magyar férfi 4×100-as gyorsváltó is érdekelt lesz.
A vasárnapi versenynapon 14 számban osztanak érmeket.