Rio 2016 – Bírósághoz fordult a hazaküldött holland tornász

A riói olimpiáról éjszakai kimaradása miatt hétfőn hazaküldött holland tornász, Yuri van Gelder bírósághoz fordult, hogy visszakerüljön a csapatba, és bemutathassa gyűrűgyakorlatát a hétfői fináléban.

Van Geldert azért küldte haza a Holland Olimpiai Bizottság (DOC), mert szombat este kiment az olimpiai faluból, és éjszakai mulatozással ünnepelte meg, hogy bejutott a döntőbe, továbbá a másnap reggeli edzésen nem jelent meg.
Pénteken a 2005-ös világbajnok egy holland bíróság elé vitte az ügyet, azzal érvelve, hogy igazságtalanul fosztották meg a döntőbeli részvételtől. A tárgyalásra rengetegen voltak kíváncsiak, hiszen a történetről Hollandia szerte címlapokon számoltak be a lapok az elmúlt napokban.
A tárgyalás után Van Gelder úgy nyilatkozott, hogy ha a csapatvezetésből bárki előzetesen figyelmeztette volna, hogy négy-öt sör elfogyasztása hazaküldéssel jár, nem tette volna.
A DOC ügyvédje, Harro Knijff arról számolt be, hogy Van Gelder késő esti kimaradása edzője, Bram van Bokhoven bizalmának megingásához vezetett, amely következtében a tornaszövetség azt tanácsolta a DOC-nak, hogy küldjék haza a tornászt. Knijff hozzátette, el akarták kerülni, hogy Van Gelder viselkedése negatív hatással legyen a többi holland sportolóra.
Az arnheimi bíróság délután tette közzé ítéletét, mely szerint elutasította a versenyző beadványát, mert jogosan küldték el a csapattól, s ezért nem vehet részt a gyűrű hétfői döntőjében.
A 33 éves tornász – akinek a döntőbeli helyét már feltöltötték – korábban sem eminens viselkedéséről volt híres: 2009-ben az országos bajnokság előtt három nappal felfüggesztették versenyengedélyét kokainhasználat miatt.