Rio 2016 – Döntőben a női kajaknégyes

A magyar női kajaknégyes megnyerte pénteki előfutamát, ezzel egyből bejutott a szombati döntőbe 500 méteren a riói olimpián.

A Szabó Gabriella, Kozák Danuta, Csipes Tamara, Fazekas-Zur Krisztina összeállítású kvartett a címvédő – annyi különbséggel, hogy a londoni győzelem alkalmával Csipes helyén Kovács Katalin ült.
Kozák már két aranyérmet szerzett Rióban, Szabó pedig egyet.
A magyar négyes semmit sem bízott a véletlenre, a rajt után fokozatosan elhúzott a többiektől, az első helyüket nem fenyegette veszély. A féltávnál már csaknem egy hajóval vezettek, az utolsó 200 méteren pedig tovább növelték előnyüket, s fölényes győzelmet arattak a lelkes magyar szurkolók ovációja közepette. Mögöttük az ukránok jöttek be másodiknak több mint két másodperces hátránnyal, a németek pedig harmadiknak.
A futamból a győztes egyből a döntőbe jutott – a másik ágon ez a fehéroroszoknak sikerült -, a többiek a később sorra kerülő középfutamban is vízre szállnak.
“Könnyed futamnak éreztem. A németek elengedték az első helyet, bár az elején szerintem még próbálkoztak” – nyilatkozott Szabó Gabriella, a négyes vezérevezőse, hozzátéve, hogy az ellenfelekkel nem foglalkoztak, de kíváncsi az időeredményekre. – “Van négy-öt erős hajó, az előfutamokból pedig komoly következtetést nem lehet levonni.”
Azt valamennyien elmondták, hogy nagyon várják már a szombat délelőtti finálét.