Rio 2016 – Egygólos vereség a spanyoloktól

spanyolmagyar012

A harmadik negyedet elrontotta női válogatottunk, a záróakkordban pedig hiába hajrázott, végül egyetlen góllal kikapott a spanyoloktól

spanyolmagyar012

Egy gólos vereség a spanyoloktól (Fotó: MTI / Czeglédi Zsolt)

Kiegyenlített küzdelem folyt a vízben az első negyedtől kezdve. Rendre a spanyolok szereztek vezetést, de erre mindig tudott válaszolni a magyar együttes, 2-2. A második nyolc percben már 6-4-re is vezettünk, szenzációsan használtunk ki egy fórt valamint Keszthelyi egy ötösből is eredményes tudott lenni. Az utolsó percek azonban nem a miénk volt, hiszen lefaragta a spanyol csapat hátrányát, Tarrago messziről és Forca távolról 6-6-ra módosította az állást.

A harmadik negyed 7-6 után elromlott minden. Elsősorban a védekezés nem állt össze. Sorra egymás után kaptuk a gólokat. A spanyolok 4-0-ás etapot produkáltak, így 10-7-re vezettek az utolsó negyed előtt. A záróakkordban beindult valami, blokkok sorát mutattuk be, hátrányokat védekeztünk ki, és Bujka Barbara vezetésével felzárkóztunk egyre, de átvenni a vezetést nem sikerült. 11-10-nél Kisteleki a kapufára vágta a labdát és a maradék egy percben nem sikerült egalizálni. Az utolsó csoportmérkőzésünket holnap után az USA ellen vívjuk.

Szöveges élőnk:

Vége a mérkőzésnek, 11-10-re elveszítjük a mérkőzést

– kapufára lőjjük

– fórba kerülünk, Bíró Attila időt kér (1:07 van vissza)

– fórt védünk ki

– Keszthelyi blokkol egy óriásit

– Kisteleki ejt egy szépet, 11-10

– spanyol fór, Forca elengedi, 11-9

– Bujka harcol ki egy ötöst, majd belövi, 10-9

– ismét fór, Bujka belövi, 10-8

– előnyt hagyunk ki

vége a harmadik negyednek 10-7-re vezetnek a spanyolok

– ötöst kapnak  spanyolok, Tarrago belövi, 10-7

– szerencsétlen gólt kapunk, Gangl fejéről, 9-7

– ők is előnyt hagynak ki

– fórt puskázunk el

– Anna Espar ismét vezetéshez juttattja a spanyolokat, 8-7

– spanyol szabaddobás, ismét gól, 7-7

– ötöst kapunk, bevágjuk, 7-6 ide

Félidő, 6-6

– a negyed utolsó másodperceiben egalizálnak az ibériaiak

– zárkóznak a spanyolok, Tarrago, 5-6

– Keszthelyi fórból szépen kilövi a kapu bal oldalát, 6-4 ide

– Ortizt állítják ki, időkérés

– először vezetünk, Keszthelyi ötösből eredményes, 5-4 ide

– Csabai fórból, 4-4

– megint megszerzik a spanyolok a vezetést, 4-3

– egyenlítünk, 3-3 Szücs

– előnyt puskázunk el

– kiállítanak tőlünk, Maica ismét behúzza, 3-2

– Gangl véd egy nagyot

– vége az első negyednek, 2-2

– Gardát szórják ki, spanyol időkérés

– Bujka fejezi be a fórt, 2-2

– másfél perc van az első negyedből, előnybe kerülünk, Bíró Attila időt kér

– Ortiz ismét megszerzi a spanyoloknak a vezetést, 2-1

– egyenlítünk Bujka révén, 1-1

– Garcia kezdi meg a gólok sorát, 1-0

– kettős fórt védekezünk ki

– lesodorják egy magyar kézről a labdát

– kezdődik a mérkőzés, elhozzák a labdát a spanyolok, de szabálytalankodnak

– a himnuszok elhangoztak

– a csapatok bemutatása zajlik

– a mérkőzés 18 órától kezdődik

– az amerikaiak 7-1-re vezetnek a félidőben Kína ellen.

– az eddigi eredmények: 

Oroszország – Brazília 14-7

Olaszország – Ausztrália 8-7

Forrás: www.vizipolo.hu – RSS