Márton Anita bejutott a súlylökés – magyar idő szerint szombaton 3.05 órakor kezdődő – döntőjébe a riói olimpián.
Az idén a fedettpályás világbajnokságon és a szabadtéri Európa-bajnokságon is ezüstérmes versenyző elsőre túldobta a 18,50 méteres selejtezőszintet – igaz, csak egy centiméterrel.,
Az első körben rajta kívül csak négy súlylökő biztosította helyét a fináléban, a legnagyobbat a kétszeres olimpiai bajnok új-zélandi Valerie Adams dobta 19,74-gyel.
A szintet végül mindössze hatan teljesítették, így még 17,76 méterrel is be lehetett kerülni a 12-es döntőbe.
“Nagyon örülük, hogy elsőre megdobtam a szintet, mert kicsit izgulós vagyok, s hajlamos arra, hogy elsőre egy biztonságit dobjak” – nyilatkozott Márton Anita az MTI-nek. “Technikailag szörnyű dobás volt, de a lényeg, hogy megvan a szint.”
Hozzátette: reméli, hogy este nem fog esni az eső, mert akkor csúszik a golyó és a dobókör.
“A kör egyébként jó, kicsit fogós, de én azt szeretem” – mondta.
Márton Anita az elmúlt két évben fantasztikus sorozatot produkált: 2014-ben bronzérmet szerzett a zürichi Európa-bajnokságon (19,04 m – országos csúcs), tavaly első lett a prágai fedettpályás Európa-bajnokságon (19,23 m – ocs), s negyedik a pekingi vb-n (19,48 m – ocs), idén ezüstöt nyert a fedett világbajnokságon (19,33 m – ocs) és az szabadtéri Eb-n is. Az olimpián újra az országos csúcs megdöntését tűzte ki célul, amennyiben ez sikerül, s túldobja a 20 métert, az dobogót érhet.