Rio 2016 – Olimpiai aranyról álmodik Amorim

image

Eduarda „Duda” Amorim, a Győr brazil sztárjátékosa arról álmodik, hogy aranyérmes lesz hazája női kézilabda-válogatottjával a jövő évi riói olimpián.

    A novemberi súlyos térdsérüléséből lábadozó átlövő a játékok honlapjának nyilatkozva elmondta, világbajnokként sem lesz könnyű dolguk, mert sok erős ellenféllel találkoznak majd, de képesnek tartja együttesét a sikerre. Legnagyobb riválisuknak az Európa-bajnok, kétszeres olimpiai bajnok norvég válogatottat tartja, amely „mind fizikailag, mind mentálisan nagyon erős”.
    Az átlövő kitért rá, hogy saját, lelkes közönségük sokat jelenthet a szoros olimpiai meccseken.
    „Duda” szeretne minél előbb visszatérni a pályára – erre a nyár után kerülhet sor leghamarabb -, és a decemberi, dániai vb-n érmet remél.
    „Úgy gondolom, jó úton járunk. Ha ezt a vb-t is megnyernénk, az nagy önbizalmat adna az olimpiára” – fogalmazott Amorim, akit 2014-ben a nemzetközi szövetség az év női kézilabdázójának választott a szurkolók szavazatai alapján.

Megosztás:
Share: