Rio 2016 – Risztov Éva 13., Olasz Anna 14. tíz kilométeren

Címvédőként Risztov Éva 14., Olasz Anna pedig 15. helyen ért célba a nyílt vízi úszók 10 kilométeres versenyében a riói olimpia hétfői versenynapján, de kizárták a második francia Aurélie Mullert, így mindketten egy helyet előreléptek.

    A győzelmet a holland Sharon van Rouwendaal nagy fölénnyel szerezte meg.
    Szerencsésnek mondhatta magát a 26 fős mezőny, hiszen a múlt hét közepén még kifejezetten hideg (15-18 Celsius-fok) volt, eső és szél jellemezte az időjárást, a hétvégére azonban megérkezett a meleg. A hétfő reggeli start előtt már verőfényes napsütés, közel 30 Celsius-fok és szélcsend fogadta a versenyzőket, akik a 21 fokos vízbe ugrottak a legendás Copacabana strandon. A szurkolók és sportolók – mint például a kanadai, az ausztrál úszóválogatott, vagy a Londonban olimpiai bajnok Gyurta Dániel – a puha homokból, napozás közben követték az eseményeket.
    A rajt után Risztov szokásos taktikáját követte, ugyanis rögtön az élre állt és vezette a mezőnyt a hullámok közepette. A táv negyedéhez érve ketten is felúsztak mellé, de továbbra is ő diktálta a tempót. A szervezők nem könnyítették meg a szurkolók és az újságírók dolgát, hiszen a parton elhelyezett kivetítőkön közel sem azokat a részeredményeket közölték, amelyek még szabad szemmel is jól láthatóak voltak, Risztovot például 2,5 km-nél nem is jelölték, Olasz Anna pedig “valószínűleg” 13. volt 6.6 másodperces hátránnyal.
    Féltávnál a szám világbajnoki ezüstérmese, a holland Sharon van Rouwendaal állt az élre, Risztov harmadik helyen kezdte meg a második öt kilométert, míg Olasz Anna negyedikként követte őt.
    Az utolsó körhöz érve a holland növelte előnyét, Risztov 7.5 másodperces hátránnyal az ötödik, Olasz 11.3-mal a 12. helyen vághatott neki az utolsó két és fél kilométernek. A zárószakaszban Risztovot sárga lappal figyelmeztették.
    Van Rouwendaal a hajrára óriási előnyt dolgozott ki magának, 350 méterrel a vége előtt gyakorlatilag biztos volt a győzelme. A második helyért hatalmas harcot vívott egymással a vb-címvédő francia Aurélie Muller és az olasz Rachele Bruni, végül előbbi csapott először a táblára. A zsűri azonban a franciát utólag kizárta, vélhetően a befutónál az olasszal szemben elkövetett szabálytalansága miatt. A magyarok egymás után értek célba: Risztov – a kizárás után – 13., Olasz 14. lett.
    “Nagyon nehéz volt, egy óceánban mindig nagyobb hullámok vannak, majd az utolsó körre a szél felerősödött, ez tovább nehezítette a dolgunkat. A legnagyobb kérdés szerintem ugyanakkor az, hogyan lehet megcsinálni azt, hogy hétezer métertől valaki olyan hajrát nyit, amely Kapás Boglárka 400 méter gyorson úszott tempójának megfelelő. Számomra érthetetlen, hogyan lehet ezt kivitelezni. Mindenestre nagyon elégedett vagyok, a világon a 13. legjobb vagyok” – értékelt a 30 éves Risztov. “Persze tudom, csak az olimpiai bajnoki cím számít, az én esetemben az volt a kérdés, egy vagy kettő. Végül maradt az egy, ezt már nem veszik el. Én boldog vagyok, hogy az álmom valóra vált, itt meg egy 13. hellyel zártam”.
    “Akárhogyan végeztem volna, elégedettnek kell, hogy legyek, hiszen három hete tudtam meg, hogy jövök. Egész évben abban a tudatban voltam, nem indulok ezen a versenyen. Kicsit depressziós is lettem ettől, nem is találtam a motivációt az úszáshoz. De most, hogy itt vagyok és 14. lettem, ezzel csak elégedett lehetek. Az első három kör úgy alakult, ahogyan elterveztem, a végén talán pont az az egy év hiányzott nekem, ami kiesett, ennyit tudtunk kihozni belőle” – mondta a 22 esztendős Olasz Anna.

    Eredmények:
    nyílt vízi úszás, női 10 km, olimpiai bajnok:
    ———————————————    
   Sharon van Rouwendaal 1:56:32.1 óra
2. Rachele Bruni (Olaszország) 1:56:49.5
3. Poliana Okimoto (Brazília) 1:56:51.4
…13. RISZTOV ÉVA 1:57:42.8
14. OLASZ ANNA 1:57:45.5