Rio de Janiero 2016 – A NOB elégedett az előkészületekkel

image

Egy évvel ezelőtt a brazil szervezők még komoly csúszásban voltak, most azonban már a tervezett ütemben folyik a 2016-os riói nyári olimpia előkészülete.

Naval el-Mutavakel, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) kifejtette, hogy elégedettek a szervezők munkájával, és komoly az előrelépés azóta, hogy közel 12 hónapja a NOB-nak kritikákat kellett megfogalmaznia a késlekedések miatt.
A NOB illetékesei három napot töltenek Brazíliában, s ezalatt felkeresik az olimpiai valamennyi versenyének helyszínét, köztük a híres Maracana Stadiont, mely a nyitó- és záróünnepségnek is otthont ad.
A riói lesz az első olimpia, amelyet a dél-amerikai földrészen rendeznek.