Rio16 – 8. Felejthetetlen győzelmek

A bukásból felálló hosszútávfutó, a teljesen ismeretlen teniszező, a milliméterekkel győztes evezős és távolugró, a bátyját követő diszkoszvető és az arannyal búcsúzó legenda – ki volt tegnap a legboldogabb?

Kesjár Csaba-emlékérem a nap magyarjának: Zsivoczky-Farkas Györgyi

Egy olyan versenyszámban szállított egy nagyszerű nyolcadik helyet a magyar atléta, ahol nem feltétlenül számíthattunk erre. A hétpróba rövidtávú futószámai nem sikerültek jól a számára, 100 gáton a 21., 200 méteren pedig csak 27. lett, de ezt bőven kompenzálta a magasugrás 6., a súlylökés 7., valamint a fennmaradó három szám 8-9. helyével. Az atlétika-vb hatodik helye után a tizenhétszeres magyar bajnok ismét odatette magát.

zsfgy

Juan Manuel Fangio-trófea a nap legjobbjának: Mo Farah (Egyesült Királyság)

A négy évvel ezelőtti, londoni olimpia óta verhetetlen öt- és tízezer méteren a brit csodafutó, aki Rióban is folytatni tudta nagyszerű sorozatát. Az immár háromszoros olimpiai és négyszeres világbajnok versenyzőt tízezer méteren nagyon kemény feladat elé állították a kenyaiak, az etiópok és az ugandaiak, sőt egyszer még el is esett, de ez sem billenthette ki ritmusából. Hiába hajrázott óriásit a kenyai Tanui az utolsó körben, Farah nem esett pánikba, s ismét megnyerte a 10 kilométeres futószámot.

farah

Jean Alesi sisakja a nap pechesének: Etenesh Diro (Etiópia)

A 3000 méteres akadályfutásban esélyesként induló etióp atléta lábáról egy bukás során lejött a cipő, így a hátralévő versenytávot igen súlyos hendikeppel volt kénytelen teljesíteni. Így is célba ért, de kiesést jelentő helyen, majd sírásban tört ki. Az etiópok aztán fellebbeztek, s sikerrel jártak, így Diro folytathatja az olimpiát.

diro

Sir Stirling Moss-emlékplakett – akinek nyernie kellett volna: Damir Martin (Horvátország)

Persze ha ő nyer, és az új-zélandi Mahe Drysdale lesz a második, akkor fordítva hirdetjük ki ezt a díjat. Hihetetlen drámát élhetett át szomszédunk evezőse, miután a számítógép a férfi egypár századra azonos befutója után őt hozta ki győztesnek, de a célfotó (amit itt láthatunk) elemzése után mégis csak a második hely jutott neki – a négyes a győztes, az ötös a második helyezett hajó:

evezos_celfoto 

Pezsgőlocsolás – avagy a nap pillanata:

Michael Phelps a célba csapott: minden bizonnyal utoljára. Minden idők legsikeresebb olimpikonja karrierje utolsó úszásával megszerezte 23. aranyérmét. „A történet egy gyermek álmával indult, aki meg akarta változtatni az úszósportot.” Az a gyermek boldog lehet: sikerült, méghozzá örökre.

phelps 

James Hunt overálja – avagy problémák az ivással:

Szerencsére az ausztrál női focicsapat kapitányának, Lisa De Vannának másfajta ivási problémái adódtak, ráadásul csapattársa, Elise Kellond-Knight készséggel kisegítette:

Max Verstappen-érem a nap felfedezettjének: Mónica Puig (Puerto Rico)

A világranglista 34. helyezettje nyerte a női teniszezők küzdelmét, s ezzel egyúttal hazája történetének első aranyérmét is szerezte. Puig Grand Slam-tornákról semmilyen komoly eredménnyel nem rendelkezett, a 2013-as wimbledoni nyolcaddöntős kiesés volt a maximum, amit fel tudott mutatni eddig. Rióban azonban minden összejött neki: Muguruza, Kvitova és Kerber személyében három Grand Slam-győztest legyőzve szerezte meg az aranyérmet – az olimpia egyik legnagyobb meglepetését okozva.

puig

Neil Horan-emléktábla a nap hülyéjének:

Az az ismeretlen szlovák kapja az elismerést, aki a Facebookra posztolta az olimpiai csapat által Brazíliába illegálisan behozott mákból és brindzából készült ételeket. A brazil hatóságok vizsgálódnak. Gratulálunk.

Az olimpia McLaren MP4/18-a: Darja Klisina (Oroszország)

Sok szó esett róla, mégsem láthatjuk versenyezni: az egyetlen orosz atlétát, akit engedtek elindulni a riói olimpián, felfüggesztették, miután új bizonyítékok kerültek elő a csoportos eltiltáshoz vezető úgynevezett McLaren-jelentéssel kapcsolatban. Micsoda egybeesések!

klisina

Ricciardo cipője a nap mókamesterének: Sir Bradley Wiggins (Nagy-Britannia)

Az ötödik olimpiai bajnoki címével a brit rekord közelébe kerülő Sir Bradley Wiggins tegnap éjszaka így hallgatta, hogy „Isten áldja a királynőt”:

Kettős diffúzor – avagy a fiú, aki csalást kiáltott: Jarrion Lawson (USA)

Hatalmas versenyt hozott a férfi távolugrás döntője: az utolsó sorozatban az amerikai Jeff Henderson 838-as eredménnyel, egyetlen centivel előzte meg az élen álló dél-afrikai Manyongát. Hátra volt még a brit Rutheford, aki 829-cel erősítette meg harmadik helyét, majd jött az utolsó ugró, az amerikai Lawson. Hatalmasat ugrott, legalább a bronzra esélyesnek tűnt, ezért nem értette, hogy mérhettek nála 778 centimétert. Végül némi cirkuszolás után fény derült a magyarázatra: ugrás közben leért a keze, s a szabályok értelmében természetesen ezt a pontot kell figyelembe venni a mérésnél.

lawson

Taki Inoue sushija a nap szerencsétlenének:

Ez a díj a német belügyminisztérium azon dolgozójához került, aki a diszkoszvetés döntőjében Harting utolsó dobása után gratulált a győztesnek. Robert Hartingnak, a négy évvel ezelőtti bajnoknak, a mostani győztes Christoph bátyjának.

„Hoppácska”-különdíj, avagy ember a pályán:

Sőt, emberek: az atlétikai program szünetében a katonáknak kellett visszaterelni a lelátóra a pályára rohanó nézőket. Szét akartak nézni, na:

atletika

Sebastian Vettel mutatóujja a nap mozdulatáért: Laurine van Riessen (Hollandia)

Tudtuk mi, hogy a keirin a legjobb sportág az egész olimpián! A kismotor által felvezetett biciklisek versenyének egyik futamában nagy bukás történt, amit a holland van Riessen földöntúli mozdulattal, a falon biciklizve védett ki…

Vladimir Rys-életműdíj a nap fotójáért:

Egypetéjű hármasikrek versenyeznek együtt az olimpián, a játékok történetében először. Lily, Liina és Leila Luik a női maratonban indulnak helyi idő szerint vasárnap délelőtt:

luik

Lewis Hamilton okostelefonja a nap közösségi médiás üzenetének: Angelique Kerber (Németország)

Így kell fogadni egy olimpiai ezüstérmet: boldogan, meghajolva az ellenfél előtt.

Kai Ebel meghozta a nap hírét:

Kiderült, miért zöldült be a riói műugró-medence: valaki – állítólag véletlenül – nyolcvan liter hidrogén peroxid beengedésével semlegesítette az abban lévő klórt, ami viszont pontosan ahhoz vezetett, amire számítani lehet egy klórmentes medencétől. Közel négymillió liter vizet kellett kicserélni, a felelősöket pedig eltávolították a medence környékéről.

Jacques Villeneuve-platinalemez a nap megmondóemberének:

„Azt se tudom, ki az a Lilly King” – reagált roppant elegánsan Justin Gatlin az amerikai olimpiai bajnok úszónő azon nyilatkozatára, miszerint a valaha is doppingvétségen ért sportolóknak, így például Gatlinnak nem szabadna indulni az ötkarikás játékokon.

Felipe Massa zoknija a nap csapatjátékosának: Shelly-Ann Fraser-Pryce (Jamaica)

Bár sorozatban harmadik aranyérmének reményével érkezett Rióba, s abban bízott, hogy ezzel végre kiléphet Usain Bolt árnyékából, minden idők egyik legnagyobb sprintere, Shelly-Ann Fraser-Pryce roppant elegánsan vette tudomásul, hogy végül csak bronzérmes lett honfitársa, Elaine Thompson, illetve az amerikai Tori Bowie mögött: „Mindenekelőtt annak örülök, hogy a 100 méter bajnoki címe Jamaicában maradt. Az edzőpartneremmel állhatok dobogóra. Büszke vagyok Jamaicára.”

fraserpryce

Michael Schumacher-díj a nap rekordereinek:

Az eddigi 15 világcsúcshoz két újabb került hozzá a játékok nyolcadik napján: férfi 100 háton Ryan Murphy 51,85-re javította a csúcsot az amerikai 4×100-as vegyesváltó nyitóembereként, míg a kerékpárosok női csapat-üldözőversenyében a britek kétszer is átírták a rekordot, a világ új legjobbja: 4:10,236.

Michelisz Norbert sisakja a nap további magyarjainak:

Akikről eddig nem esett szó: a vitorlázó Berecz Zsombor a 8. helyre esett vissza, Pétervári-Molnár Bendegúz a C-döntőben a 14. helyet vívta ki magának férfi egypárban, Kővágó Zoltán hetedikként zárta a diszkoszvetést, Krizsán Xénia 16. lett hétpróbában, véget ért az olimpia Sárosi Laura tollaslabdázó számára, míg a női vízilabdacsapat sima, 11-6-os vereséget szenvedett a nagy esélyes Egyesült Államoktól.

kovago

Brawn bácsi érkezik a nap statisztikájával:

Már öt ország: Vietnam, Koszovó, a Fidzsi-szigetek, Szingapúr és Puerto Rico szerezte meg története első aranyérmét, valamint az első kuvaiti olimpiai bajnoki cím is most született – igaz, független atlétaként. Négy éve csak két ország örvendhetett első aranyérmének.

A bajnoki pontverseny állása:

Magyarország a legjobb tíz sarkában, ma akár vissza is térhet oda:

ermek

Kire figyeljünk ma, a játékok 9. napján?

Férfi vízilabdacsapatunk hajnali 1:50-től sorsdöntő mérkőzést játszik Brazíliával, de addigra már egy, vagy nagyon szerencsés esetben akár két éremmel is gazdagodhatunk. A birkózók kezdenek, a vívók zárnak, előbbiek közt Bácsi Péternek, míg utóbbiaknál az Imre, Boczkó, Rédli összeállítású párbajtőrcsapatnak szurkolhatunk. A sportlövészet is tartogathat kellemes pillanatokat, hiszen az olimpiai 5. helyezett Sidi Péter talán legerősebb számában, a 3×40 lövéses kisöbű szabadpuskában versenyez, ahol rajta kívül Péni István is ott lesz. Riói idő szerint délelőtt három magyar hölgy veselkedik neki a maratonnak Erdélyi Zsófia, Papp Krisztina és Szabó Tünde személyében, s folytatják vitorlázóink is, köztük az eddig remeklő Berecz Zsombor, rajta kívül Vadnai Benjáminnak és Érdi Máriának drukkolhatunk.

Hall of Fame: 

1. SZÁSZ EMESE (párbajtőr)
1. HOSSZÚ KATINKA (400 vegyes)
1. HOSSZÚ KATINKA (100 hát)
1. HOSSZÚ KATINKA (200 vegyes)
1. SZILÁGYI ÁRON (kard)
2. Imre Géza (párbajtőr)
2. Hosszú Katinka (200 hát)
2. Cseh László (100 pillangó)
3. Kenderesi Tamás (200 pillangó)
3. Kapás Boglárka (800 gyors)
3. Márton Anita (súlylökés)

4. Kapás Boglárka (400 gyors)
5. Sidi Péter (légpuska)
5. Ungvári Miklós (judo, 73 kg)
6. Női 4×200-as gyorsváltó

Forrás: www.formula.hu – RSS