
Elégedett nyilatkozatok a Hannover kiütését követően.
Újabb győztes mérkőzés, újabb elégedett nyilatkozatok. A Bayern München egy lépéssel ismét közelebb került a szezonbeli célokhoz.

Matthias Sammer: „Ritmusba kerültünk, ritmusban is akarunk maradni. Ismertük az ellenfelek eredményeit, s tudtuk, hogy megint növelni lehet az előnyünket. Ezt akartuk. A csapat dinamikája nagyon jó, így kell folytatnunk!”
Pep Guardiola: „Az első percek mindig nehezek. Időbe telik, míg megtaláljuk a ritmusunkat. A gól után nagyon jól játszottunk. Lehetőségünk volt arra, hogy növeljük az előnyünket a bajnokságban. A srácok pedig éltek vele.”
Bastian Schweinsteiger: „Jó volt megint az elejétől a pályán lenni, nem volt semmi problémám. Jobban érzem magam, a fittségem is visszatért. Ritmusba kell még jönnöm, szükségem van még játékpercekre, hogy újra topformában legyek. Remélem, most már ismét jól mennek majd a dolgok.”
Tayfun Korkut (Hannover): „Az első 25 percben igazán jól játszottunk, de egy brutális kvalitásokkal bíró csapatot fogadtunk. Egy ilyen csapat ellen nem elég csak hellyel-közzel megvalósítani a terveket. A Bajorok hidegvérrel kihasználják a lehetőségeiket.”
A cikk olvasása az fcbayernmunchen.hu weboldalon.




