Rivellino levélben köszöntöttte a DVTK-t

foci002.jpg

Az 1970-ben világbajnok brazil futballválogatott oszlopos tagja, Roberto Rivellino levélben köszöntötte az idén 100 éves Diósgyőri VTK-t.

    Az egykori világsztár – aki jelenleg futballakadémiát működtet szegény, de tehetséges gyerekek számára – a miskolci piros-fehér klubot üdvözlő sorait a jeles lokálpatrióta Hubay György, a nyolc éve Dél-Amerikában járt, és a brazil labdarúgócsillaggal ismeretséget ott kötött egykori válogatott kerékpáros kérésére írta meg. A levelet, amelyet bekereteztettek, szombaton, a DVTK-Győr NB I-es bajnoki találkozó előtt adják át a klub képviselőinek.

    Minderről azon a csütörtöki sajtótájékoztatón esett szó, amelyet a Szemléletváltást Miskolcon Egyesület (SZEME) tartott, melynek tagja Hubay is. Hircsu Ákos elnök hangoztatta, hogy ők, a helyi lokálpatrióták is szeretnének hozzájárulni a DVTK 100. születésnapjához. Az ünnep nagyon sok miskolci számára fontos, hiszen a városban rajonganak a labdarúgásért – mondta.

    A SZEME vezetői azt remélik, hogy az üdvözlet, amelyben Rivellino köszönti a játékosokat, a klub irányítóit, valamint a szurkolókat is, fontos erkölcsi értéket jelent a pályára lépők számára.

XLsport.hu
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.