Röck Samu (Fotók: jochapress.hu)
Nemzeti ünnepünkön a kitüntetettek között volt Röck Samu tornász mesteredző is, akinek elévülhetetlen érdemei vannak Borkai Zsolt és Csollány Szilveszter olimpiai bajnoki címeiben. A jochapress.hu is gratulált a mesterrel volt beszélgetés elején.
A 77 éves kora ellenére is száguldva közlekedő Röck Samu a legelején családi kapcsolatairól beszélt.
„Soproni sváb gyerek vagyok, aki nagyon büszke a szüleire. Tőlük örököltem és ők erősítették bennem az akaratot, a szorgalmat és a céltudatosságot. Örülök, hogy volt erőm megtartani apám kemény útravalóját. Ahogy mondta: „egyetlen nap nem múlhat el anélkül, hogy ne tudnád előre, pontosan, mit is fogsz aznap elvégezni.”
Ez a kemény útravaló mindmáig elkísérte. Eredetileg építészmérnök szeretett volna lenni, de a háború az ő terveit is alapvetően befolyásolta. Édesapja hadifogságba került, onnan üzent, ha jönnek Ivánék, meneküljenek. Így került a család a Stuttgart melletti Wendlingenbe. A fogságból 1948-ban megkerült édesapjuk szavára visszatértek Sopronba, ahol hamar elkezdett tornászni.
„Elemistaként kézen mentem be az osztályba, úgy mentem fel a dobogóra. Pécsen, a főiskolán, az ablakpárkányon is kézen álltam – ma már szörnyülködve gondolok vissza erre.”
1956-ban az építészkar helyett került a baranyai megyeszékhely tanárképzőjébe – a város akkoriban a magyar torna fellegvára volt.
„A diplomázást követően a TF-re vitt az utam. Ott ismerkedtem meg a magyar torna markáns képviselőivel: Békési Sándorral, a kiskunhalasi Paczolay Gyulával, a békéscsabai Lukács Józseffel és a lólengésben később világforradalmat hozott Vigh Lászlóval is. Már főiskolásként meghívtak a női válogatott mellé, közben tornásztam is, amíg egy baleset közbe nem jött. Letolt nadrággal síeltem, elestem és valamennyi szalagom elszakadt.”
1961-ben hívták meg a női válogatottak mellé edzőnek.
„Herpichné majd Nagy Jenőné, Vali nénivel senki nem akart együtt dolgozni. Én sem bírtam ki mellette sokáig – egy évvel később már Győrben voltam, ahol a változatosság kedvéért a férfi torna megalapozása mellett köteleztem el magamat. 1964-ben „odafönn” is felfigyeltek a munkámra. Olyannyira, hogy az egyik legnagyobb „sportfejes”, Páder János hivatott és felajánlotta: jöjjek az akkor alakulóban lévő Központi Sportiskolába. Volt erőm nemet mondani…”
Némi büszkeséggel a hangjában megjegyezte: megtörtént, hogy az ORV-n tehetséges tanítványa, Sági László összetettben két ponttal megverte Magyar Zoltánt.
„Sági később mégis eltűnt, mert bevonultatták katonának és az egy év kihagyást nem tudta pótolni, vége lett. Akkoriban már jó kapcsolatban voltam Vigh Lászlóval, aki fantasztikus valaki, a akivel többször is dolgoztunk együtt. Mindmáig úgy ismerjük egymást, mint a tenyerünket. Azok a három-három hetek, amelyeket Kazincbarcikán, Dunaújvárosban és Tatán együtt töltöttünk, örökké emlékezetesek maradnak számomra. A Tatán készülő élversenyzők egyáltalán nem örültek annak, hogy amíg ők naponta csak három szeren edzettek, addig mi az ifikkel délelőtt és délután is hat-hat szeren gyakoroltunk. Vigh Laci az oroszoktól érkezett, műbőrborítású szerek minőségét gyakran olajozással igyekezett feljavítani. Magyar Zoli talajon sokszor nálam kötött ki és ilyenkor mindig dőlt belőle a panasz. Én meg csak egyre bíztattam, hogy ennek a sok munkának előbb-utóbb meglesz az eredménye!”
Vigh László a korlátlan mennyiségű munka híve volt, ezt tartotta a későbbi sikerek előfeltételének.
„Bár ebben a kérdésben abszolút nem értettünk egyet Lacival, de ezt a nézetkülönbséget is igyekeztem elsimítani. Azt azért soha nem titkoltam, hogy az edzésenkénti 700 elemet egyértelműen túlzásnak tartom, én mindig igyekeztem megtalálni a középutat.”
Röck Samu pályafutása során nem csak edzőként, hanem testnevelő tanárként is dolgozott.
„1962-ben érkeztem Győrbe, ahol a Ságvári Endre Általános Iskolában kezdtem. Tizenegy évig dolgoztam ott, majd 1973-ban átkerültem a Móra Ferenc nevét viselő általánosba. Mindkét helyen kineveltem egy-egy generációt. Bár sokszor valóban csak hajszálakon múlt a tantestületből való kirúgásom, mégsem vállaltam soha főállású tornászedzőséget. Így is rátaláltam azokra a tehetségekre, akikből később nemzetközi szinten is kiemelkedően eredményes versenyzők lettek. Elég, ha csak Borkai Zsolt, Csollány Szilveszter vagy éppen Fajkusz Csaba nevét említem.”
Akik közül ketten is olimpiai bajnoki címig vitték. Közülük Borkai Zsolttal mindmáig intenzív kapcsolatban van…
„Hamar kiemeltem őket is a tömegből, Borkaival korábban, már 1971 óta foglalkoztam. Zsolt már 15 évesen válogató versenyt nyert korosztályában. A mindenható kapitány, Bordán Dezső akkor így summázta a véleményét: „Mit akarsz te itt ezzel az ikszlábú Borkaival?” Az élet később engem igazolt.”
A teljességhez hozzá tartozik, hogy Borkai már szöuli győzelmét megelőzően a Budapesti Honvédhoz távozott akkori edzőjével, Gerber Lászlóval együtt.
„Ez jórészt kényszerhelyzetben született döntés eredménye volt. Egyébként pedig engem tökéletesen kifizettek a Csollány Szilveszterről szóló könyvben olvasható szavak, amelyek szerint nélkülem sem Borkai, sem Csollány soha nem lett volna olimpiai bajnok.”
A nyolcvanas évek közepén Ön hosszabb időre kivonult a tornasportból és a győri sportéletből egyaránt.
„Mindenképpen szükségem volt arra a győrújbaráti kanyarra, amelyet igazán csak 2006-ban, Borkai Zsolt polgármesterré történt megválasztását követően adtam föl. Zsolt támogatása nélkül nem kerültem volna vissza ilyen szinten a városi sportélet vérkeringésébe.”
Munkásságát a legkülönfélébb fórumokon is elismerik. Tucatnyi kitüntetése közül csak 2015-ben kettőt is kiérdemelt: előbb Győr város díszpolgára lett, majd a Magyar Arany Érdemkereszt polgári tagozat kitüntetést is átvehette.
„Természetesen minden egyes kitüntetést megtiszteltetésnek veszek, ezek csak fokozzák a harci kedvemet, a tenni vágyásomat. Hetvenhét éves korom ellenére még véletlenül sem viselnék el egy hagyományos nyugdíjas életformát. Minden erőmmel a magyar sport, és benne kiemelten Győr város sportéletének jobbá tétele a célom. Az edzőkollégák számára pedig az lenne a tanácsom, hogy a tanítványaikból játékosan igyekezzenek kihozni a maximumot.”
