Rodríguez a Torino együttesében köthet ki

Előrehaladott stádiumban járnak a tárgyalások a Milan és a Torino között Ricardo Rodríguez átigazolásáról.

A svájci válogatott balhátvéd nemrég tért vissza kölcsönből a PSV Eindhoventől, miután a szezon második felét Hollandiában töltötte és a járvány miatt elrendelt kényszerszünetig 6 mérkőzésen lépett pályára. A holland együttes jelezte, hogy nem szándékozik végleg megvenni Rodríguezt.

A Tuttosport, a Sky Sport Italia és a Calciomercato szerint Rodríguez maradhat Olaszországban, ugyanis bejelentkezett érte a Torino. Marco Giampaolo, a torinóiak újdonsült edzője mindenképpen szeretné a csapatában tudni a 27 éves védőt, akinek 1 év maradt a milánói szerződéséből. A tárgyalások előrehaladott stádiumban vannak és hamarosan az egyezség is megszülethet a felek között.

Rodríguez áldását adta a transzferre és készen áll csatlakozni a Torinóhoz. A Milan 4,5 millió euró körüli összegben határozta meg Rodríguez árát, amit hajlandóak megadni.

Forrás: www.acmilan.hu – RSS