RÖGBI EURÓPA-BAJNOKSÁG BUDAPEST: ÖTÖDIK MENNYORSZÁG

A nem túl kedvező csoportmérkőzéseknek köszönhetően a nőkhöz hasonlóan a férfiak is a létező legerősebb ellenféllel találták szemben magukat a második, egyben döntő tornanap kezdetén Budapesten.

A hazai gárda nem dédelgetett hiú ábrándokat, ennek ellenére az első pillanattól az utolsóig óriási nyomást helyezett az első, zágrábi fordulót is hibátlanul teljesítő ukrán alakulatra. Nyugodtan kijelenthetjük, hogy csupán egy hajszálon múlott a győzelem.

A play-off szakasz második ütközetén a moldáv együttessel néztek farkasszemet, ahol egy elég kétségbeejtő 0-14 állásról sikerült magabiztos győzelmet aratniuk a végső sípszóra. 

A hangulat a lelátón és a csapaton belül is a tetőfokára hágott az utolsó esti ütközetre, ahol az ötödik helyért Svájc alakulatával mérkőztek meg a férfiak, sikeresen.

Ugyan a zágrábi fordulón megszerzett negyedig pozíciót nem sikerült megtartani, de a budapesti etap előtt megfogalmazott remények megvalósultak, hiszen a férfiaknak sikerült az ötödik helyre küzdeniük magukat. Ez az eredmény újfent történelmi, hiszen TROPHY szinten és hazai közönség előtt még soha nem tudta ezt a helyet megkaparintani magyar férfi csapat.

FÉRFI PLAY-OFF EREDMÉNYEK

Ukrajna (19-12) Magyarország
Magyarország (28-19) Moldávia
Magyarország (19-7) Svájc[ötödik helyért]

Fotók: Hidvégi János Gábor