RÖGBI EURÓPA-BAJNOKSÁG: LÁNYAINK A HALÁL TORKÁBÓL TÉRTEK VISSZA

Sajnálatos módon nem az előzetes terveknek megfelelően rajtolt el a női rögbi válogatott első napja a budapesti rendezésű TROPHY SERIES Olimpiai Rögbi Európa-bajnokságon.

Első csoportellenfelük, az osztrák együttes rövid időn belül másodszor tört borsot a magyar lányok orra alá, ezúttal a mérkőzés utolsó pillanatában. Ekkor még ráadásul úgy tűnhetett, hogy a végletekig ki-ki mérkőzés végeredménye sajnos már akár önmagában végzetes lehetett volna a hazai csapat számára.

A második, ukrán mérkőzést megelőzően senkinek nem voltak irreális elvárásai a csapattal szemben, hiszen az egyel magasabb szintű championship-ből érkező [*a háború okozta nehézségek miatt az előző évben nem indult a csapat] és zágrábi fordulógyőztes ukrán alakulat a mezőny összes résztvevője számára nagy falatnak bizonyul. A kilátások ellenére a magyarok felvették a bokszkesztyűt és szép akciókat vezetve ők szerezték meg a mérkőzés első pontjait. A végletekig kiélezett mérkőzés eredménye tovább csorbította az zágrábi teljesítmény alapján jogosan áhított helyezés elérését.

Az utolsó csoportmérkőzés, így a bolgárok elleni magas pontarányú győzelem legjobb harmadikként egyenesen a negyeddöntőbe repítette a lányokat.

A riasztó kezdés ugyan megnehezítette az utat, de semmivel sincsen rosszabb helyzetben a csapat, mint a három héttel korábbi zágrábi csoportelsőség esetén. Legjobb harmadikként jutottak a negyeddöntőbe.

 
Legközelebb szombaton [2023.07.08] 11 óra 37 perckor Törökország válogatottjával küzdhetnek meg a legjobb négy közé kerülésért.

EREDMÉNYEK

Magyarország (12-19) Ausztria

Ukrajna (33-10) Magyarország

Magyarország (57-5) Bulgária

Fotók: Vereczkei Benjamin