Romagnoli: “Bízunk az edző munkájában”

A Milan csalódást keltően kezdett a bajnokságban, miután idegenben 1-0-ra kikapott az Udinesétől. Alessio Romagnoli mellett Fabio Borini is nyilatkozott, aki szerint a koncentráció és az akarat hiánya vezetett a vereséghez.

“Tudjuk, hogy nem nyújtottunk megfelelő színvonalú teljesítményt. Előre kell tekintenünk és a munkára összpontosítani. A labdabirtoklásban túlságosan sterilek voltunk és küszködtünk azzal, hogy megfelelő passzokkal eljuttassuk a labdát a támadókhoz.” . mondta Romagnoli a meccs után.

“Új igazolások? Bízunk bennük és bízunk az edző munkájában. Piatek? Türelmesnek kell lennie, a gólok jönni fognak. Samir kezezése? Úgy gondolom, hogy jobban meg kellett volna ítélni a helyzetet, a képek egyértelműek. Számomra ez tizenegyes. A VAR-nak látnia kellett volna, hogy ez egyértelmű kéz.”

“A projektünkhöz időre van szükség. A hét folyamán lesz időnk dolgozni és javítani.”

Fabio BORINI: “Bíznunk kell a folyamatban. Sok dolog változott a játékunkban és a nézetünkben. Az Udinese jól felkészült, vártak ránk és ellentámadásokra rendezkedtek be. Ilyen esetekben nehézkes a játékunk felépítése, ezen javítanunk kell. Ez az első meccs és csalódottak vagyunk az eredménnyel. Hosszú út vár ránk a bajnokságban. Büntető? Meccsben kellett volna lennünk, akár kéz volt akár nem, VAR ide vagy oda. Sokszor igénybe lett véve a videóbíró a mérkőzés alatt, azonban a különbséget nem ez jelenti, hanem az, hogy nem adtunk bele mindent és nem voltunk koncentráltak.”

“Ez volt az első meccs, de ez nem mentség. Az edző elképzelései megfelelőek a Milan számára és döntő fontosságú a játékunkban.”

Forrás: www.acmilan.hu – RSS