Romagnoli meggyőzte a Barcelona megfigyelőit

Spanyol lapértesülések szerint a Milan-Genoa mérkőzésen helyet foglaló katalán megfigyelők roppantul kedvező képet kaptak Alessio Romagnoli játékáról. Egyre inkább úgy tűnik, az utóbbi időben folyamatos formajavulást mutató Milan menetelésében a nyáron szerződtetett olasz hátvéd is fontos szerepet játszik, s ez nem kerülte el más klubok figyelmét sem.

Amint az Il Giornale is beszámolt róla, a katalán klubnál nagyon komolyan fontolóra vették, hogy a védelem megerősítését – melyet Luis Enríque elsődleges célként szorgalmaz – a Milan játékosaival kívánják majd megoldani, miután Romagnoli mellett Gianluigi Donnarumma is hosszú távú megoldásként kínálkozik. A katalánok másik jelöltje a francia Ayméric Laporte.

Ugyanakkor nem egyedül a Barcelona mutat élénk érdeklődést a hátvéd iránt. Mint arról a Gazzetta korábban már beszámolt, a Bayern Münchenhez tartó Carlo Ancelotti elsőszámú célpontja szintén a még csak 21 esztendős olasz bekk.

A Milan a nyáron 25 millió euróért vásárolta meg a játékost a Romától, ám elnézve a híreket nem kizárt, hogy mindössze egyetlen szezon után máris nyereséggel adhat túl Romagnoli játékjogán.

Forrás: www.acmilan.hu – RSS