Romagnoli nyilatkozata a mérkőzést követően

Alessio Romagnoli, a Milan korábbi kapitánya elmondta, hogy jó érzés volt visszatérni a San Siróba és találkozni a korábbi csapattársaival, azonban csalódott a vereség miatt.

Az olasz középhátvéd 7 éven keresztül játszott a Milanban és 1 Scudettót illetve 1 Olasz szuperkupát nyert a csapattal. A Rossoneri korábbi csapatkapitánya tavaly nyáron a szerződésének lejártával búcsút intett a klubnak és csatlakozott a gyerekkori kedvenc csapatához, a Lazióhoz. Romagnoli a távozása óta először játszott a San Siróban a Milan ellen és a csapatával 2-0-s vereséget szenvedett a Serie A 34. fordulójában.

„A mérkőzést megelőzően elragadtak az érzelmek, de minden eltűnt, amikor a kezdőrúgásnál megszólalt a játékvezető sípszava. A meccs előtt és a lefújás után is nagyon jó érzés volt találkozni a korábbi csapattársaimmal és azzal a sok emberrel, akik a színfalak mögött dolgoznak és akikhez nagyon kötődtem az elmúlt években. Nagyon érzelmes pillanatok voltak.” – mondta Romagnoli a meccs után.

„A két korai kapott gól nem könnyítette meg a dolgunkat és egy olyan csapat ellen játszottunk, amely fizikálisan erős és agresszív volt. Nagyon nehéz volt üres területet találni. A Milan jól presszingelt és nyomást gyakorolt ránk a támadások felépítésekor. Sajnáljuk az eredményt, mert ennél többet kellett volna elérnünk. Az Inter és a Milan elleni mérkőzésünkön is hiányzott a játékunkból a karakter, ez csalódás számunkra.”

„Bajnokok Ligája-versenyfutás? A Serie A-ban semmi sem könnyű. Mindegyik csapat ellen nehéz játszani. Nagy csata lesz a BL-indulásért.”

„Fejlődnünk kell és tudjuk, hogy megvan bennünk a potenciál. Most a Milan ellen és legutóbb az Inter ellen is sokat szenvedtünk és nem tudtunk úgy reagálni a nehézségekre, mint máskor.”