Románia is magabiztosan kvalifikált, Neagu pihenőt tart

A románok, a szerbek, a szlovének és a svédek egyaránt kvalifikáltak szerdán az idén esedékes spanyolországi női kézilabda-világbajnokságra; a kétmérkőzéses selejtező visszavágói után összesítésben jobban szerepeltek riválisuknál.

Kérdés, Christina Neagu visszatér-e később a román válogatottba

A románok mindkét mérkőzésen rendkívül magabiztosan teljesítettek az északmacedónok ellen; a második meccset 35–20-ra nyerték meg, így 68–42-es összesítéssel kvalifikáltak. A mérkőzést követő sajtótájékoztatón Adrian Vasile szövetségi kapitány a Digisport.ro portál szerint elmondta, azért játszatta kevesebbet a 32 esztendős világklasszist, mert a következő időszakban a román válogatottnak meg kell tanulnia nélküle játszani, ugyanis Neagu úgy határozott, hogy egy időre visszavonul a válogatottból.

Vasile kifejtette, hogy az idei Európa-bajnoki selejtezőkön Neagura biztosan nem számíthat a válogatott, amelynek Ausztriával, Dániával és egy harmadik, egyelőre ismeretlen együttessel kell megküzdenie. A kapitány amondó, egyelőre nem világos, hogy a decemberi vb-re visszatér-e a játékos, ezt majd a torna előtt döntik el közösen. A jelenleg a CSM Bucuresti-ben játszó Neagu 2006-ban debütált a román válogatottban, és 205 mérkőzésen 860 gólt szerzett.

Az elmúlt időszakban több interjúban is kifejtette, pályafutása egyik nagy csalódása, hogy a román válogatottal nagy tornán nem sikerült érmet szereznie

– közölte az MTI.

Hiába győztek az ukránok 26–22-re a svéd válogatott ellen a visszavágón, lemondhattak a vb-ről, mivel az első összecsapáson 14 gólos vereséget szenvedtek.

Jól játszott a szerb nemzeti együttes, amely két sikerrel, 58–44-es összesített eredménnyel múlta felül a szlovák csapatot.

Noha Szlovénia és Izland 21–21-es döntetlent játszott egymás ellen, előbbi utazhat a világbajnokságra, mert az első összecsapást 24–14-re megnyerte.

Az idei lesz a 23. női vb, amelyre a magyar válogatott kijutott (a mieink kétszer nyertek a pályaválasztói jogról lemondó olaszok ellen),

de az első, amelyen az 1997 óta megszokott 24 helyett immár 32 gárda vesz részt. A tornán összesen 16 európai válogatott szerepelhet. A házigazda spanyolok, a címvédő hollandok, továbbá a tavaly decemberi Európa-bajnokságon elődöntős horvátok, dánok, franciák és norvégok selejtező nélkül tagjai a mezőnynek.

Ázsiából hat, Afrikából négy, Dél- és Közép-Amerikából három, Észak-Amerikából és a Karibi-térségből egy, Óceániából pedig szintén egy csapat jut ki a tornára. A nemzetközi szövetség fenntart egy vagy két szabad kártyát, attól függően, hogy valamelyik óceániai válogatott az Ázsia-bajnokságról kvalifikál-e a világbajnokságra.

NŐI KÉZILABDA, VILÁGBAJNOKI SELEJTEZŐ
VISSZAVÁGÓ

Románia–Észak-Macedónia 35–20 (18–10)
Továbbjutott: Románia,
68–42-es összesítéssel

Szerbia–Szlovákia 32–25 (13–12)
Továbbjutott: Szerbia,
58–44-es összesítéssel

Svédország–Ukrajna 22–26 (9–14)
Továbbjutott: Svédország,
50–40-es összesítéssel

Szlovénia–Izland 21–21 (9–8)
Továbbjutott: Szlovénia,
45–35-ös összesítéssel

(MTI)