Ronaldo: „A magyar válogatott nagyon jól védekezett”; A portugál szövetségi kapitány tíz-tizenöt perces üresjáratról beszélt

Cristiano Ronaldo, a portugál válogatott csapatkapitánya elégedetten nyilatkozott a lefújás után.

A legfontosabb számunkra a győzelem volt. Nehéz mérkőzést játszottunk egy olyan ellenfél ellen, amely nagyon jól védekezett. Végül sikerült három gólt szereznünk. Nagyon hálás vagyok a csapattársaimnak, hogy két gólhoz is hozzásegítettek, így a meccs legjobbja lehettem. Elengedhetetlen volt, hogy jól rajtoljunk az Európa-bajnokságon. Nem dőlhetünk hátra, hiszen a folytatásban is ugyanilyen magabiztosan kell játszanunk és meg kell nyerni a következő két mérkőzést – mondta az ötszörös aranylabdás klasszis az UEFA hivatalos honlapján.

A portugálok szakvezetője, Fernando Santos szerint csapata végig jól játszott, mert a biztonságra törekedő magyarokat védekezésre kényszerítették és nem hagyták birtokolni a labdát.

Az első félidőben is jól játszottunk, mert úgy tudtunk támadni, hogy hátul nem adtunk lehetőséget a magyaroknak. Szünetben azt kértem a játékosoktól, küzdjenek tovább szívvel-lélekkel, hogy meg tudják törni a magyarokat. Ennek ellenére a folytatás első tíz-tizenöt percében volt egy kis üresjáratunk. Ahogy pörgött az óra, egyre nehezebb dolgunk volt, nem volt könnyű megszerezni az első gólt, de végül szép győzelemmel rajtoltunk – értékelt a szakember, aki arról is szót ejtett, hogy fantasztikus volt ismét telt házas stadionban futballozni, egyúttal megköszönte annak a négyezer portugálnak a buzdítást, aki vállalta az utat a magyar fővárosba.

A 66 éves szövetségi kapitány a mérkőzés értékelése mellett a cserékről is nyilatkozott a SIC Notíciasnak.

Volt olyan időszak, amikor idegesek voltunk. Összeszedtük magunkat és megszereztük az első gólt. Ezután a magyarok teret nyitottak, a csapatom pedig gólokat szerzett. Nem mindig jön ki a lépés a cserékkel, ahogyan szeretnénk, de azt akartam, hogy Ronaldo szabadabb legyen, mert Guerreiro túlságosan is beragadt. A jobb oldalon rendben voltunk. Sanches jól bánt a labdával, majd Rafa Silva is nagyon jól szállt be – tette hozzá. (MTI/csakfoci.hu)

Schön: “Átjárt a sötétség”; Szalai Attila: “Vért izzadtunk” – értékelések a portugálok elleni Eb-meccs után