Rosberg a leggyorsabb Hamilton balesete után

F1

2016. július 22. péntek, 15:32

Egy Mercedes, egy Red Bull és egy Ferrari végzett az első három helyen a Magyar Nagydíj péntek délutáni edzésén. Lewis Hamiltonnak mindössze négy kör jutott, Mercedesével a gumifalban kötött ki.

Az edzés élő közvetítése ide kattintva érhető el.

A délutáni edzés idejére kissé lehűlt az idő a Hungaroringen, miután néhány sűrűbb felhő vette át az uralmat a pálya felett – némelyikük veszélyesen sötét árnyalatot is vett fel, de eső végül nem érkezett belőlük.

A pilóták a délelőtti adatok birtokában azonnal folytatták is a felkészülést, és Lewis Hamilton hamar az élre is állt egy 1:21,9-es körrel. A következő pillanatban azonban, amikor a kamera rá kapcsolt, a brit már a 11-es kanyar gumifala mellett parkolt, miután Mercedese megpördült egy pillanatnyi pályaelhagyást követően. Hamilton autója szinte tökéletesen párhuzamosan, két baloldali kerekével csapódott a falnak, s a W07-es a viszonylag erős becsapódás ellenére is egészben maradt.

A brit némi időzés után el tudott indulni és visszatért a bokszba csapatához, ám mégis szükség volt néhány percnyi piros zászlóra az elmozdult gumifal helyreállításához. Ráadásul a Mercedes hamarosan azt is megerősítette, hogy az autó sérülése miatt a háromszoros bajnok már nem fog tudni visszatérni a pályára, így négy megtett körrel fejezte be a délután, és Rosberg silverstone-i problémáihoz hasonlóan most ő lesz adathiányban a hétvége további részére.

Hamilton azzal az egyetlen korai gyorskörével is az ötödik legjobbként zárta az edzést, hiszen csupán Vettel, a két Red Bull és saját csapattársa volt képes elé ugrani. Az élen végül Nico Rosberg zárt 1:20,435-ös idővel, mögötte pedig egy Red Bull és egy Ferrari, azaz Ricciardo és Vettel tudtak még egy másodpercen belül végezni.

Másoknak is voltak problémái: Jolyon Palmer csak késve tudott csatlakozni a mezőnyhöz, miután egy műszaki hiba a bokszban tartotta, az edzés utolsó félórájában pedig Felipe Nasr és Carlos Sainz autója is megállt a pályán. A spanyolt emellett vizsgálják is a versenybírók, amiért egy alkalommal átszelte a fehér vonalat a bokszutcába való belépésekor. Szintén jelenése lesz a bírák előtt Valtteri Bottasnak, akit a bokszkijáratot jelző bója rossz oldalról történő megkerüléséért idéztek be.

A második szabadedzés végeredménye:

Forrás: www.formula.hu – RSS