Rosberg az élen, máris elképesztő a tempó Bahreinben

F1

2016. április 1. péntek, 14:34

A Bahreini Nagydíj első szabadedzése sima kettős sikert hozott a Mercedes részéről, akikhez Kimi Raikkönen tudott a legközelebb férkőzni. A fő beszédtémát azonban eddig a köridők jelentik.

Az elmúlt napok meglepően csapadékos időjárása után pénteken már visszatért a szokványos verőfényes napsütés Szahírba, így az F1-es mezőny száraz pályán vághatott neki a 12. itteni versenyhétvégének.

A Mercedesek hamar az élre álltak, és a két pilóta közül Nico Rosberg találta meg jobban az összhangot a pályával, aki végig valamivel jobb köridőkre volt képes csapattársánál, és végül 1:32,294-es idővel az élen zárt, fél másodpercet adva Lewis Hamiltonnak.

Ce9QmmaWEAA85Ia

A német idejét látva többen is felhúzták a szemöldöküket, hiszen ez öt másodperccel gyorsabb a tavalyi első szabadedzés legjobbjánál, ez az eredmény pedig elég jó lett volna ahhoz is, hogy Rosberg a 2015-ös futamra megszerezze vele a pole-t. Az interneten elindult viccelődés szerint máris megvan a hőn áhított öt másodperces gyorsulás, tehát tekintsünk úgy a dolgokra, mintha már 2017-ben járnánk!

A harmadik legjobb időt az utolsó percekre a lágy abroncsokat felhelyező Kimi Raikkönen futotta meg, de Rosbergtől ő már majdnem két másodperccel elmaradt. A Ferrari finnjét a két Red Bull, majd pedig Nico Hülkenberg és a két Toro Rosso követi.

A McLaren által mélyvízbe dobott, Fernando Alonsót helyettesítő Stoffel Vandoorne a 18. helyen zárta első F1-es szabadedzését, és kilenc tizeddel maradt el csapattársától, a rutinos Jenson Buttontól.

A második gyakorlás közép-európai idő szerint 17 órakor startol Bahreinben.

 

Az első edzés végeredménye:

# Versenyző Csapat Idő Hátrány Kör
1 Nico Rosberg Mercedes 1:32.294 24
2 Lewis Hamilton Mercedes 1:32.799 0.505 24
3 Kimi Raikkonen Ferrari 1:34.128 1.834 16
4 Daniel Ricciardo Red Bull-TAG Heuer 1:34.461 2.167 27
5 Danyiil Kvjat Red Bull-TAG Heuer 1:34.541 2.247 30
6 Nico Hulkenberg Force India-Mercedes 1:34.601 2.307 28
7 Carlos Sainz Toro Rosso-Ferrari 1:34.793 2.499 21
8 Max Verstappen Toro Rosso-Ferrari 1:34.860 2.566 19
9 Romain Grosjean Haas-Ferrari 1:35.000 2.706 18
10 Felipe Massa Williams-Mercedes 1:35.006 2.712 19
11 Sebastian Vettel Ferrari 1:35.073 2.779 14
12 Valtteri Bottas Williams-Mercedes 1:35.174 2.880 21
13 Esteban Gutierrez Haas-Ferrari 1:35.309 3.015 19
14 Jenson Button McLaren-Honda 1:35.440 3.146 28
15 Kevin Magnussen Renault 1:35.490 3.196 27
16 Marcus Ericsson Sauber-Ferrari 1:35.728 3.434 30
17 Pascal Wehrlein Manor-Mercedes 1:36.371 4.077 26
18 Stoffel Vandoorne McLaren-Honda 1:36.392 4.098 25
19 Felipe Nasr Sauber-Ferrari 1:36.719 4.425 24
20 Jolyon Palmer Renault 1:36.939 4.645 28
21 Alfonso Celis Force India-Mercedes 1:37.287 4.993 23
22 Rio Haryanto Manor-Mercedes 1:37.714 5.420 27

Forrás: www.formula.hu – RSS