Rosberg: Egy lépést tettünk a rossz irányba

F1

2015. szeptember 6. vasárnap, 16:55

A világbajnoki címért harcoló német F1-es pilóta három körrel a vége előtt adta fel az Olasz Nagydíjat – szerinte jó esélye lett volna megelőzni Vettelt a második helyért, így óriási lehetőséget hagyott ki ezzel.

Nico Rosberg hátránya az Olasz Nagydíj előtt 28 pontra rúgott, a verseny feladásával pedig már kapásból több lett, mint két futamgyőzelem. Igaz, még hét verseny hátra van a szezonból, és láttunk már csodákat, de ha Lewis Hamilton a továbbiakban is hasonló teljesítményt nyújt, a német versenyzőnek bizony nehéz dolga lesz. Ami igazán fájó, hogy önhibáján kívül volt kénytelen feladni a versenyt – azok után, hogy a csapata egy erősen elhasznált erőforrást helyezett vissza Mercedesébe.

„Nagyon, nagyon csalódott vagyok, az egész hétvége rosszul alakult számomra, nagyon szerencsétlen voltam” – nyilatkozta Rosberg a futamot követően. „Nagyon nagy volt a visszaverődés mértéke, a motort pedig a karosszéria hibája miatt kellett kicserélni. Aztán, hogy két körrel a vége előtt felrobbant… több mint csalódást keltő.”

„Biztosan elkaphattam volna Vettelt, mert eléggé le tudtam hűteni a fékeimet a támadáshoz. Az ERS-t is jól kezeltem, így meg tudtam volna próbálni, de a motor aztán egy pillanat alatt felrobbant. Sajnos most egy óriási lépést tettünk a rossz irányba. Pont akkor, amikor a legnagyobb szükségem lett volna a pontokra, el egy nap alatt a legnagyobb veszteséget szenvedtem most el ebben az évben. Ez azért kemény. De folytatjuk a munkát, nem adjuk fel, harcolunk tovább és próbáljuk megnyerni a következő néhány versenyt” – tette hozzá Rosberg.

Forrás: www.formula.hu – RSS