Rosberg és Alonso sziporkázott az időmérőn

F1

2015. november 14. szombat, 18:02

Nico Rosberg remek sorozata Interlagosban is folytatódott, hiszen zsinórban ötödször tudta legyőzni Lewis Hamiltont a pole-ért. Fernando Alonso is kivette a részét a show-ból, noha csak a pálya mellett.

A Q1-ben hamar elérkezett a dráma az egyik csapat, nevezetesen a McLaren számára, Fernando Alonso ugyanis kénytelen volt ismét a pálya mellé húzódni autójával, még mielőtt egyetlen mért kört is megtehetett volna. A spanyol, amíg magatehetetlenül a fuvart várta a pálya szélén, kicsit a kameráknak is szerepelt: előbb napozást színlelt egy kerti széken, majd miután visszaszállították a bokszba, az első szakaszban szintén búcsúzó Jenson Buttont is bevonta a buliba, amikor a McLaren párosa kisétált a dobogóra, és tragikomikus helyzetükből onnan integettek a közönségnek. A Q1-ben rajtuk kívül még a két Manor és Pastor Maldonado búcsúzott, míg a leggyorsabb időt Lewis Hamilton jegyezte.

CTyQH8lVEAAFGt2

A kvalifikáció második szakaszában Mercedes-Ferrari-Mercedes-Ferrari sorrendet hozott az első négyes, akik között ismét a brit végzett az élen. A kiesők számát gyarapította viszont a két Sauber, valamint Carlos Sainz, Sergio Perez és 7-es kanyarban kicsúszó, így utolsó próbálkozására abroncsait tönkre tévő Romain Grosjean.

A Q3-ban aztán Max Verstappen kivételével mindenki két gyorskört tervezett, és az első menetek során Nico Rosberg került a legjobb helyzetbe, miután 88 ezreddel erősebb időt jegyzett, mint a magát egy alkalommal látványosan elfékező Hamilton. De a német nem csak emiatt jött lendületbe a végére, amit a német a második menet során bizonyított. Két tizedet tudott javítani az addigi legjobbján, és a mögötte érkező Hamilton is szinte hajszálra ugyanennyivel lett jobb, ami azt jelenti, hogy az apró különbség megmaradt köztük. Rosberg zsinórban immár ötödik pole-ját szerezte, így onnan próbálhatja megismételni tavalyi győzelmét. 

A harmadik Sebastian Vettel lett a Ferrarival, mögötte pedig folytatódhatott volna a két finn különharca a negyedik-ötödik helyen végző Valtteri Bottas és Kimi Raikkönen révén, ám a Williams pilótájának három rajthelyes hátrasorolást kell majd lenyelnie a futamra, amit még pénteken róttak ki rá piros zászló alatti előzésért. A második sor tehát így a Ferrarié lesz, és őket követi majd Hülkenberg, Kvjat és a két Williams. Daniel Ricciardo ugyan a 9. lett, de neki tízhelyes büntetése van motorcsere miatt.

 

Az időmérő végeredménye:

# Versenyző Csapat Q1 Q2 Q3
1 Nico Rosberg  Mercedes 1:11.746 1:12.213 1:11.282
2 Lewis Hamilton  Mercedes 1:11.682 1:11.665 1:11.360
3 Sebastian Vettel  Ferrari 1:12.240 1:11.928 1:11.804
4 Valtteri Bottas  Williams 1:12.934 1:12.374 1:12.085
5 Kimi Raikkonen  Ferrari 1:12.185 1:12.243 1:12.144
6 Nico Hulkenberg  Force India 1:12.595 1:12.485 1:12.265
7 Daniil Kvyat  Red Bull Racing 1:12.730 1:12.527 1:12.322
8 Felipe Massa  Williams 1:12.980 1:12.858 1:12.415
9 Daniel Ricciardo  Red Bull Racing 1:12.639 1:12.825 1:12.417
10 Max Verstappen  Toro Rosso 1:12.824 1:12.712 1:12.739
11 Felipe Nasr  Sauber 1:13.111 1:12.989  
12 Carlos Sainz Jr.  Toro Rosso 1:13.267 1:13.045  
13 Sergio Perez  Force India 1:13.140 1:13.147  
14 Marcus Ericsson  Sauber 1:13.346 1:13.233  
15 Romain Grosjean  Lotus F1 Team 1:13.056 1:13.913  
16 Pastor Maldonado  Lotus F1 Team 1:13.385    
17 Jenson Button  McLaren 1:13.425    
18 Alexander Rossi  Manor 1:16.151    
19 Will Stevens  Manor 1:16.283    
20 Fernando Alonso  McLaren      

Forrás: www.formula.hu – RSS