Rosberg is kétkedik, de apja példája tartja benne a lelket

Nico Rosberg (Fotó: Holland / XPB Images)

Nico Rosberg (Fotó: Holland / XPB Images)

Egy éve a szezonzáró Abu-dzabi Nagydíjon szállt el minden reménye arra, hogy valóra váljon élete álma – idén azonban jóval egyoldalúbbnak tűnik csapattársával vívott küzdelme. Nico Rosberg Szingapúrban ugyan Lewis Hamilton kiesésével 12 pontot faragni tudott bajnoki hátrányából, ám a brit 41 pontos előnye még így is igencsak soknak mondható.

Hogy ekkorára nőtt, persze annak is köszönhető, hogy az Olasz Nagydíjon a német motorja meghibásodása miatt idén először nem ért célba. Rosberg elismeri, megfordult a fejében, hogy bajnoki reményei szertefoszlottak. „Amikor Monzában a motorom felrobbant, egyből erre gondoltam. Óriási érvágást jelentett ez számomra a bajnoki csatában. A kétely mindig ott van benned. Viszont meggyőződésem, hogy mindannyiunkban van, és hogy le kel küzdenünk ezt. Ha valaki ennyire messzire jut a sportban, annak képesnek kell lennie arra, hogy meggyőződéssel és önbizalommal legyőzze a kételyeit” – fogalmazott a Sky Sportsnak.

Rosberg ugyanakkor jóval nehezebb helyzetben van, mint egy évvel ezelőtt. Akkor Belgiumig  ő volt lépéselőnyben, aztán szingapúri kiesésével hátrányba került, és bár csapattársa ezt követően magasabb sebességi fokozatba kapcsolt, a legutolsó versenyig volt esélye a végső győzelemre. Idén nem biztos, hogy lesz – igaz, a bajnoki második helyezett ettől még nem adja fel. „Édesapám a legjobb példa. Úgy szerzett világbajnoki címet, hogy egyetlen futamot nyert abban az évben. Ebből is kiderül, hogy a versenyzésben bármi megtörténhet” – kapaszkodott Keke Rosberg 1982-es szezonjába.

Nico Rosberg és Lewis Hamilton (Fotó: Batchelor / XPB Images)

Nico Rosberg és Lewis Hamilton (Fotó: Batchelor / XPB Images)

Más kérdés, hogy Hamilton mindeközben élete formájában versenyez, s eddig nem sok jelét mutatta annak, hogy bármi is képes lenne megingatni őt. „Ez nem teljesen igaz” – kontrázott a fölvetésre Rosberg. „Magyarországon elég gyenge hétvégéje volt, és óriási hibákat követett el a versenyen. Ebből látszik, hogy azért neki is vannak gyenge pontjai és hibái. A bajnoki helyzete ugyanakkor ezt általában a háttérbe szorítja. De le a kalappal előtte, hogy képes mindent ennyire jól összerakni” – ismerte el csapattársa teljesítményét.

Rosberg tudja, ahhoz, hogy fogást találjon a címvédőn, mindenekelőtt az időmérőkön kellene megszorongatnia őt – az egykörös tempója 2015-ben ugyanis hagy némi kívánnivalót maga után. Ezt jelzi az is, hogy 13 verseny után 1-12-re áll a csapaton belüli párharcuk. „A múlt évben a versenytempómon kellett dolgoznom. Sikerült is javítanom rajta, megtaláltam a helyes irányt. Az időmérős teljesítményem viszont rossz irányt vett. És ezt nem is igazán értem. Viszont mindig elsősorban a versenyre összpontosítok” – fogalmazott.

Végül pedig kiemelte, sem saját rossz sorozata, sem csapattársa jó formája nem tarthat örökké. „A sportág már csak ilyen: hol hullámvölgyben vagy, hol szárnyalsz. Nem lehetsz mindig jó. A legjobb példa erre Marc Marquez a MotoGP-ből. Az elmúlt két évben még úgy gondolta, dominálni fogja a következő tíz évet. És erre idén elég katasztrofális szezont fut. Szóval bármikor bárkit utolérhet ez. Természetesen jobb lenne, ha elöl lennék. Tavaly több mint húsz ponttal vezettem Szingapúr előtt – az határozottan jobb érzés volt. Most viszont én vagyok az üldöző. Együtt kell élnem ezzel, és támadnom kell” – tekintett előre.

Forrás: www.telesport.hu – RSS