Rosberg ismét kezd szétesni fejben?

F1

2016. július 20. szerda, 06:39

Szerző: Gobodics Tamás, fotó: dppi

Az F1-es pontverseny éllovasa több kulcsfontosságú pillanatban is hibázott, frusztráltnak tűnt, előnye pedig egyetlen pontra olvadt Lewis Hamiltonnal szemben – a német pilóta bajban van?

A szezon elején Nico Rosberg rendkívül nyugodt, koncentrált és hibátlan vezetést mutatott be, átmentette tavaly év végi formáját és rendre felülmúlta csapattársát, Lewis Hamiltont – ugyan az időmérőn gyorsabb volt a brit, a versenyeket sokkal jobban összerakta a német. Azóta megfordult a szél: az utóbbi két versenyhétvégén Hamilton tűnt sokkal összeszedettebbnek, nyugodtabbnak, Rosberg ellenben kapkodónak, türelmetlennek és feszültnek…

RosbergMonaco_1

Először Monacóban mutatkoztak ennek jelei, amikor borzalmasan lassú volt a teljes verseny folyamán, különösen az esőben – minimális kockázatot vállalt csak a nehéz körülmények között. Ez alapvetően jó döntés volt, ha azt nézzük, hogy abban a helyzetben neki csak vesztenivalója volt, de aztán Kanadában sem állt a helyzet magaslatán – a rajtnál találkozott Hamiltonnal, majd kicsúszott, innentől pedig futott az eredmény után. Körökön keresztül nem tudott mit kezdeni Max Verstappennel, majd a legvégén még hibázott is és szerencséje, hogy célba tudott érni.

Bakuban ismét ő kerekedett felül és hibátlanul teljesített, de Ausztriában a legrosszabbkor rontott, majd kissé pánikszerűen próbálta meg leterelni Hamiltont a pályáról – nem jött be, sőt, emiatt még vissza is esett. Silverstone-ben a vizes körülmények között ismét extra óvatos (és lassú) volt, Max Verstappen meg is előzte, majd nagyon hosszú időt töltött a holland mögött, így nem volt esélye csapattársával szemben.

Ezek (és a büntetés) miatt egyetlen pontra olvadt az előnye a világbajnoki pontversenyben és kritikus pillanatokban vagy nehéz körülmények között több hibát is elkövetett, főleg, ha valami komolyabb dolgot kellett volna csinálni a pályán. Ismét előjön a korábbi években látott “szétesett” Rosberg?

Forrás: www.formula.hu – RSS