Rosberg kezdte az élen a monzai hétvégét

F1

2016. szeptember 2. péntek, 11:32

A Mercedes kettős elsőségével ért véget az első szabadedzés az autósport szentélyének tartott olasz versenypályán. A Ferrari a legközelebbi üldöző, míg ezúttal a McLarenen volt a sor a halo kipróbálásában.

Még öt teljes napja sincs, hogy véget ért a Belga Nagydíj, de a mezőny máris megkezdte a munkát egy másik legendás európai pályán, Monzában. Mint az csütörtökön megerősítést nyert, Kevin Magnussen vasárnapi sérülése után is kellően egészséges ahhoz, hogy részt vegyen a hétvégén, így ismét ott volt az új karosszériát kapott Renault-ban. Egy átmeneti változás történt az első edzésre, ugyanis Nico Hülkenberg helyére a tesztpilóta, Alfonso Celis Jr. ült be a Force Indiába.

Dppi_00116012_277_1

Ismét előkerült két olyan kísérleti eszköz, amelyeket Spában is kipróbáltak egyes pilóták. A Pirelli ide is elhozta kísérleti, a külső hatásoknak jobban ellenálló szerkezettel rendelkező abroncsait, az FIA pedig a halót, ami ezúttal újabb két pilóta autójára, Jenson Button McLarenjére és Max Verstappen Red Bulljára került fel. A brit mért köröket is teljesített vele, míg a holland csak rövidebb ideig ízlelgette azt a pályán.

Az edzés igencsak háborítatlanul zajlott, néhány kisebb pályaelhagyáson kívül semmilyen különösebb incidens nem történt – bár feltűnő volt, hogy Lewis Hamilton háromszor is elfékezte magát a pálya második sikánjában. A pilóták így meglehetősen sokat körözhettek, a két Mercedes már hosszabb etapokat is gyakorolni kezdett. Végül a tabella élén is ők zártak, néhány tizeddel máris megjavítva a 2015-ös pole-pozíciós időt. Nico Rosberg lett az első, két tizedet adva csapattársának, Hamiltonnak, míg őket a Ferrarik követik Raikkönen-Vettel sorrendben.

A legrosszabbul az év végi visszavonulását tegnap bejelentő Felipe Massa hétvégéje kezdődött, akinek az akkumulátor töltésének hibája miatt az edzés első 50 percét a garázsban vesztegelve kellett töltenie.

Az Olasz Nagydíj eseményei 14 órakor folytatódnak a második szabadedzéssel.

 

Az első szabadedzés végeredménye:

# Versenyző Csapat Idő Hátrány Kör
1 Nico Rosberg Mercedes 1:22.959 37
2 Lewis Hamilton Mercedes 1:23.162 0.203 36
3 Kimi Raikkonen Ferrari 1:24.047 1.088 16
4 Sebastian Vettel Ferrari 1:24.307 1.348 17
5 Sergio Perez Force India-Mercedes 1:24.650 1.691 32
6 Romain Grosjean Haas-Ferrari 1:24.763 1.804 17
7 Valtteri Bottas Williams-Mercedes 1:24.785 1.826 37
8 Max Verstappen Red Bull-Renault 1:24.982 2.023 25
9 Esteban Gutierrez Haas-Ferrari 1:25.113 2.154 19
10 Daniel Ricciardo Red Bull-Renault 1:25.120 2.161 17
11 Jenson Button McLaren-Honda 1:25.351 2.392 23
12 Alfonso Celis Force India-Mercedes 1:25.367 2.408 30
13 Fernando Alonso McLaren-Honda 1:25.507 2.548 14
14 Felipe Massa Williams-Mercedes 1:25.840 2.881 18
15 Marcus Ericsson Sauber-Ferrari 1:25.853 2.894 20
16 Carlos Sainz Toro Rosso-Ferrari 1:25.973 3.014 20
17 Daniil Kvyat Toro Rosso-Ferrari 1:26.074 3.115 20
18 Esteban Ocon Manor-Mercedes 1:26.391 3.432 30
19 Felipe Nasr Sauber-Ferrari 1:26.439 3.480 21
20 Pascal Wehrlein Manor-Mercedes 1:26.762 3.803 28
21 Jolyon Palmer Renault 1:26.811 3.852 35
22 Kevin Magnussen Renault 1:26.956 3.997 32

Forrás: www.formula.hu – RSS