Rosberg nem aggódik az ülése miatt

F1

2016. március 13. vasárnap, 09:39

Szerző: Strommer Benjamin, Fotó: Daimler Media Site

A német F1-es pilóta sok közös évet emleget a Mercedesszel, pedig szerződése még nincs a 2017-es szezonra. Arról is beszélt: a múltban láthattuk, képes rá, hogy tartósan legyőzze Hamiltont.

Míg a háromszoros világbajnok, Lewis Hamilton sora évekkel előre be van biztosítva a Mercedes istállónál, addig csapattársa, Nico Rosberg kontraktusa már az idei szezon végén lejár: a németre tehát extra nyomás nehezedik, hisz szereplésétől függhet, hosszabbít vele a csapat, vagy egy fiatalabb pilótának szavaznak bizalmat. A versenyző azonban nem úgy tűnik, mint aki a helyéért harcol.

„Nem aggódom az ülésem miatt, mivel nagyszerű kapcsolatunk van, tökéletesen összeillünk, tehát miért aggódjak? Még sok közös év áll előttünk. Az első nap óta itt vagyok, ami büszkévé tesz” – idézi a planetf1.com Rosberget. Az oldal megjegyzi, a versenyző szavaiból úgy tűnik, mintha már alá is írta volna az új szerződést.

„Várom, hogy csatázhassak a világbajnokkal. Az elmúlt két évben legyőzött engem, ő az, akihez mérnem kell magam” – tért ki a szezonnal kapcsolatos várakozásokra a 30 éves pilóta. „Ezért hajtok, és bízhat benne mindenki, végig harcolni fogok. Van rá bizonyíték, hogy tartósan le tudom győzni őt, 2014-ben pedig csak az utolsó futamon dőlt el, hosszú ideig vezettem, a végeredmény rendkívül szoros lett. Remélnem kell, hogy nem lesz olyan fantasztikus szezonja, mint tavaly, nekem viszont minden összejön, és a legtöbbet fogom kihozni belőle. Varázsszer azonban nincsen.” 

Forrás: www.formula.hu – RSS