Rosberg simán verte Hamiltont az időmérőn

F1

2015. október 10. szombat, 14:59

Nico Rosberg szezonbeli harmadik pole-pozícióját szerezte, miután Lewis Hamilton hibázott a Q3-ban, így már a leintés előtt el kellett fogadnia a második helyet. Valtteri Bottas legyőzte a Ferrarikat.

Noha felmerült annak lehetősége, hogy a kvalifikáció kezdetét valamennyi idővel csúsztatni kell majd a Carlos Sainz balesete során megsérült korlát javítása miatt, a munkálatok végül időben befejeződtek, és az időmérő rendben megkezdődhetett, noha csak 19 résztvevővel.

Dppi_00115016_244

Így a Q1-ben is csak négy versenyző búcsúzott: a két Manor és Marcus Ericsson mellé Fernando Alonso csatlakozott, akit az utolsó pillanatokban ugrott át a másik Sauberrel Felipe Nasr. A spanyol persze tudta, hogy mindenképp a mezőny végéről kell majd rajtolnia újabb motorbüntetései miatt. Az első szakaszban egyébként mindenki kicsivel több időt töltött a pályán a megszokottnál, azok után, hogy különféle okokból egyik szabadedzésen sem tudták a normál edzésprogramjukat teljesíteni – Sebastian Vettel például még ki sem próbálta a szuperlágy gumikat az időmérő előtt. A Mercedesek végül úgy végeztek az első és harmadik helyen, hogy egyedüliként csak a lágyakkal hajtottak ki a pályára. 

A Q2-ben ismét Nico Rosberg nyerte a Mercedesek párharcát, két tizeddel Lewis Hamilton előtt végezve. Az Ezüstnyilakon és a Ferrarikon kívül csak a Force India jutott tovább mindkét autójával. Kilenc századdal maradt le a Q3-ról a Red Bull hazai hőse, Danyiil Kvjat, de Felipe Massa még rosszabbul járt, hiszen utolsó körében vétett hibája miatt csak a 15. pozíció lett az övé.

A harmadik szakaszban elmaradt a végső feszültség, hiszen már a leintés előtt eldőlt a csata a két Mercedes között. Az első gyorskörök során Rosberg ismét gyorsabb volt csapattársánál, ezúttal három tizeddel. Második nekifutásra azonban a brit hibázott, és kicsúszott a pálya utolsó, lassú szektorában, ami után azonnal vissza is tért a bokszba. Ideje azonban már nem maradt ahhoz, hogy újra kihajtson egy felvezető- és egy gyorskörre, így Rosbergnek sem kellett már túlerőltetnie magát, hiszen behúzhatta idei harmadik, és Suzuka után zsinórban második pole-ját.

Valtteri Bottas tavaly is erősen teljesített Szocsiban, és így volt ez most is, hiszen mindkét Ferrarit maga mögé tudta utasítani – Sebastian Vettelnek szoros küzdelem után kellett megelégednie a negyedik hellyel, míg Kimi Raikkönen megszakította utolsó menetét, miután ugyanott hibázott, ahol korábban Hamilton. Nico Hülkenberg és Sergio Perez 6-7. helyével erős napot zárt a Force India, akiket Romain Grosjean, Max Verstappen és Daniel Ricciardo követ.

Az Orosz Nagydíj vasárnap közép-európai idő szerint 13 órakor rajtol. 

 

Az időmérő végeredménye:

# Versenyző Csapat Q1 Q2 Q3 Kör
1 Nico Rosberg  Mercedes 1:38.343 1:37.500 1:37.113 20
2 Lewis Hamilton  Mercedes 1:38.558 1:37.672 1:37.433 18
3 Valtteri Bottas  Williams 1:38.448 1:38.194 1:37.912 26
4 Sebastian Vettel  Ferrari 1:38.598 1:38.402 1:37.965 15
5 Kimi Raikkonen  Ferrari 1:39.207 1:38.224 1:38.348 18
6 Nico Hulkenberg  Force India 1:39.250 1:38.727 1:38.659 21
7 Sergio Perez  Force India 1:39.617 1:38.914 1:38.691 19
8 Romain Grosjean  Team Lotus 1:39.056 1:38.754 1:38.787 19
9 Max Verstappen  Toro Rosso 1:39.411 1:39.119 1:38.924 23
10 Daniel Ricciardo  Red Bull 1:39.574 1:39.005 1:39.728 18
11 Daniil Kvyat  Red Bull 1:39.580 1:39.214   18
12 Felipe Nasr  Sauber 1:40.042 1:39.323   18
13 Jenson Button  McLaren 1:39.739 1:39.763   15
14 Pastor Maldonado  Team Lotus 1:39.724 1:39.811   15
15 Felipe Massa  Williams 1:38.926 1:39.895   17
16 Fernando Alonso  McLaren 1:40.144     7
17 Marcus Ericsson  Sauber 1:40.660     9
18 Will Stevens  Manor 1:43.693     9
19 Roberto Merhi  Manor 1:43.804     8

Forrás: www.formula.hu – RSS